Nemzeti Hauszmann Program

2019.02.19. 14:00

A magyarok mindennapjainak részévé tennék a budai Várat

Erről és a Nemzeti Hauszmann Program céljairól Fodor Gergely, a Várnegyed területén megvalósuló kormányzati beruházások miniszteri biztosa beszélt kedden Budapesten.

Forrás: Shutterstock

A sajtóbeszélgetésen Fodor Gergely kiemelte: a program következő hároméves ciklusában rendbe teszik a várbeli sétányokat, parkokat és kerteket. Elkezdik az 1945 után ideológiai okokból lerombolt épületek újratervezését és teljes építészeti felmérést végeznek el a Palotanegyedben.

A Budavári Palota épületegyüttese napjainkban a Gellért-hegyről nézve
Fotó: Jászai / MTVA Fotó

Még idén nyárra elkészül a Lovarda és a főőrségi épület, 2021-ig pedig befejeződik a két épület körüli terület teljes rehabilitációja is, egyebek mellett két, 30 főt befogadni képes óriásliftet építenek oda a vár akadálymentes megközelíthetősége érdekében. Újraépül a Stöckl-lépcső, rendbe teszik a Karakas pasa tornyát – mondta el Fodor Gergely, aki szerint a főőrség épületének földszintjén étterem fog üzemelni, az első emeleten rendezvényterem. Szintén nyilvános rendezvényhelyszínként hasznosítják a lovardát. Északi irányban elkezdődik egy újabb, több száz férőhelyes mélygarázs tervezése és építése is. Hangsúlyozta:

1945 után tudatosan kiszakították a Várnegyedet a főváros és az ország szövetéből, ez a helyzet forrás- és figyelemhiány következtében nem igazán javult 1990 után sem.

Ma a Várnegyed hiába Magyarország leglátogatottabb pontja évi csaknem 4 millió turistával, ha az ide látogató magyarok nem érezhetik magukat otthon a Várban, és a látogatók átlagosan mindössze 47 percet töltenek el itt, gyakorlatilag puszta „kilátópontként” használják a Várat.

A Nemzeti Hauszmann Terv keretében újjáépülő lovarda a budai Várban 2018 decemberében
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI Fotó

A miniszteri biztos szerint ebben a ciklusban elkezdődik az 1946-ban ideológiai megfontolásból lerombolt Külügyminisztérium Dísz téri épületének újratervezése. Az épület az elképzelések szerint kívülről eredeti homlokzattal, belülről modern irodaházként épülhetne meg eredeti helyén.

A Dísz tér, balról a pápai nunciatúra, a Batthyány-palota és a Külügyminisztérium épülete, szemben a Honvéd Főparancsnokság 1943-ban
Fotó: Carl Lutz / Fortepan

Fodor Gergely kiemelte azt is, hogy azonnali beavatkozással kell felszámolni a Szent György tér nyugati oldalán tapasztalható áldatlan állapotokat, parkosításra, padok és nyilvános mellékhelyiségek elhelyezésére, látogatóbarát területrendezésre van szükség. A Nemzeti Hauszmann Program célkitűzése, hogy a Szent György tér visszakapja főtér jellegét, ehhez újra kell építeni a tér nyugati oldalát lezáró egykori épületeket. A mostani hároméves ciklusban ezért elindul József főherceg 1968-ban lerombolt palotájának, a hozzá kapcsolódó park, valamint az egykori neoreneszánsz lóistálló újratervezése.

A Szent György tér, szemben a Királyi Palota istállóépületével, jobbra József főherceg palotájával
Fotó: Fortepan / Széman György

Teljes magasságában, de az eredeti, jóval nagyobb alapterülethez való visszatérés nélkül rekonstruálják az egykori Honvéd Főparancsnokság épületét, amelynek ma csupán torzója áll. Ez az épület lesz a Palotanegyed kapuja, ahol interaktív történeti kiállítások és turisztikai központ kap majd helyet – fűzte hozzá Fodor Gergely.

Az egykori Honvéd Főparancsnokság torzója napjainkban
Fotó: Kovács Attila / MTI Fotó

A következő három évben elvégzik a palota teljes építészeti felmérését. Erre azért van szükség, hogy látni lehessen, miként lehet rekonstruálni a Hauszmann Alajos által tervezett épületkomplexumot, amely ugyan alapterületét tekintve nagyobb részt megmaradt 1945 után, de belső reprezentatív tereit teljesen megsemmisítették – mondta a politikus.

A Budavári Palota látképe Pest felől 1905-ben
Fotó: Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

A miniszteri biztos elmondta: a palotán belül jelenleg egy „próbaprojekt” zajlik, a Széchényi Könyvtárat és a Budapesti Történeti Múzeumot összekötő déli nyaktag és benne a Szent István-terem újraépítése, amely a tervek szerint 2021. augusztus 20-án nyílik meg a közönség előtt.

A Nemzeti Hauszmann Program következő hároméves munkálataira 36 milliárd forintot biztosít a kormány.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában