fél évszázad telt el

2017.08.12. 18:34

Az Egri csillagokra és Várkonyi Zoltánra emlékeznek Mohorán

Ünnepi rendezvényt tartanak az Egri csillagok című magyar játékfilm forgatásának 50. évfordulója alkalmából hétfőn Mohorán a Tolnay Klári Emlékházban.

Az esemény, amelyen a film főszereplői közül többen is részt vesznek, egyben tisztelgés Várkonyi Zoltán Kossuth-díjas rendező életműve előtt – tájékoztatta az MTI-t az emlékház vezetője.

Balla István felidézte, hogy Várkonyi Zoltán ötven éve kezdte forgatni a Gárdonyi Géza azonos című regénye nyomán készült filmet, amelyet 1968-ban mutattak be.

A Nógrád megyei Tolnay-emlékházban szervezett múltidéző beszélgetésen részt vesz a Cecey Évát alakító Venczel Vera, a Bornemissza Gergelyt megformáló Kovács István, Benkő Péter (Török Jancsi), Pécsi Ildikó, aki az az egyik várvédő nőt játszotta, valamint Kemenes Fanni jelmeztervező és Ordódy György rendező, Várkonyi Zoltán rendező akkori asszisztense.

Az augusztus 14-i program díszvendégei között lesz Várkonyi Zoltán fiának özvegye, Várkonyi Éva, és unokája, Várkonyi Gáspár, de Mohorára várják a Kobzos Ádám lantos szerepét játszó Tahi-Tóth László színművészt is.

A rendezvényt borbemutató is kíséri, amelyen egri bikavért és fehér párját, egri csillagot kóstolhatnak az érdeklődők. Kiállítás nyílik Kemenes Fanni jelmezrajzaiból és az Egri vár ostromrajzaiból, korabeli jelmez- és kellékkiállítást rendeznek a Balla Bence Films produkcióiból, valamint Benke Ádám képzőművész a törökvész korát idéző grafikáiból.

A műsorban közreműködik Szenográdi Noémi és Koplányi-Bárány Tímea gitárművész, valamint az Egri Vitézlő Oskola tagjai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!