hallgassa meg!

2019.07.07. 13:30

Beethoven legszebb darabjai hangzanak el a kastélyparkban

Különleges élményre számíthatnak azok, akik a Nemzeti Filharmonikusok koncertjeit meghallgatják a martonvásári Brunszvik-kastély parkjában július 13-tól három szombaton át.

Az idei nyitókoncert az Ah! perfido koncertáriával kezdődik, majd a IV. (B-dúr) szimfóniát hallhatja a közönség. Az előadás második felében Beethoven formabontó műve, a Karfantázia csendül fel. Az esten Szakács Ildikó, a Magyar Állami Operaház szopránja mellett Ránki Fülöp zongoraművész és a Nemzeti Énekkar is közreműködik Somos Csaba karigazgató vezényletével.

A második hangverseny július 20-án lesz, ekkor Beethoven Egmont-nyitánya mellett a III. (c-moll) zongoraverseny és a VIII. (F-dúr) szimfónia csendül fel. Közreműködik Fejérvári Zoltán (zongora), vezényel Halász Péter.

A záró koncertet július 27-én rendezik. Az est folyamán Beethoven D-dúr hegedűversenyét és az V. (c-moll, „Sors”) szimfóniát hallhatják az érdeklődők Ábrahám Márta (hegedű) közreműködésével, Hamar Zsolt vezénylete mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában