bizakodás

2017.09.29. 08:14

Folytatódnak a tárgyalások a Golgotáért

Latorcai Csaba bízik abban, hogy Munkácsy Mihály Golgotája végre állami tulajdonba kerülhet.

A Magyar Idők pénteki számában megjelent interjúban a a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett: a tárgyalások korábban azért szakadtak meg, mert a jelenlegi tulajdonos olyan összeget kért a festményért, amennyit nem tudtak kifizetni. Ugyanakkor elindult egy jogvita, mert a festményt védetté nyilvánították, hiszen az piaci értékétől függetlenül a magyar kulturális örökség meghatározó eleme. Az ügy továbbra is a bíróság előtt van, de ettől függetlenül néhány hónappal ezelőtt újrakezdődtek a tárgyalások, és a helyettes államtitkár bízik abban, hogy a magyar nemzet meghatározó kultúrkincse végre állami tulajdonba kerülhet.

A helyettes államtitkár a kormány műemlékvédelmi programjairól szólva elmondta, hogy legutóbb a népi építészeti örökség megőrzését szolgáló támogatási konstrukciót hirdettek meg, és komoly eredményei vannak a kastély- és várprogramnak, amelyben sorra újulnak meg ingatlanok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!