tematikus kurzusok

2019.03.11. 19:30

Gyarmati Dezső, László Gyula és Neumann János kollégium indul Lakiteleken

A képzések idén áprilistól a jövő év végéig nyolc-nyolc bentlakásos hétvégi képzés formájában zajlanak, kiegészülve egy-egy nyári egyetemmel.

Lakitelek, 2014. április 10. Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfõiskola vezetõje, az Országgyûlés alelnöke köszönti a résztvevõket a csángó pedagógusok szakmai táborának megnyitóján a népfõiskolán 2014. április 10-én. MTI Fotó: Ujvári Sándor

Forrás: MTI

Fotó: Ujvári Sándor

Sportvállalkozói ismeretek szerzése, a magyar őstörténet és honfoglalás kori kutatás megismerése, valamint a digitális jövőkép kérdéseire nemzeti szintű válaszok kidolgozása érdekében tematikus kollégiumokat indít a Lakitelek Népfőiskola áprilisban – közölte Lezsák Sándor, a Lakitelek Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés alelnöke hétfőn.

Elmondta: a Gyarmati Dezsőre, a rendszerváltás politikusára, az olimpiai bajnok sportvezetőre, a 21. század testnevelési és sportmozgalmi alapjait parlamenti munkájával meghatározó országgyűlési képviselőre emlékező kollégium keretében sportvállalkozói ismeretek témakörben szerveznek előadás-sorozatot a Lakitelek Népfőiskolán.

A képzést olyan 35 év alatti, felsőoktatási intézményben tanulóknak indítják, akik jelenleg is a sport területén tevékenykednek vagy ezen a területen képzelik el a jövőjüket.

A résztvevők a kollégiumi előadásokon egyebek mellett a sport és a testnevelés globális jellemzőiről, a fogyatékossággal élők sportlehetőségeiről tanulhatnak, valamint jogszabályi elemzésekkel bővíthetik ismereteiket.

A László Gyula Kollégium célja – a régészprofesszor tudós munkásságának hagyományait követve – a magyar őstörténet és honfoglalás kori időszak régészeti, természettudományi, néprajzi, történeti, nyelvi és kulturális ismereteinek bemutatása.

A csoportos foglalkozásokon a 35 évesnél fiatalabb egyetemi hallgatók egyebek mellett a népvándorlás és honfoglalás kori Kárpát-medence történetével, régészetével, embertani és genetikai jellemzőivel, a közép-ázsiai nyelvekkel és kultúrákkal, a magyar monda- és hagyományvilág eurázsiai kapcsolatrendszerével, valamint őstörténet-kutatási módszerekkel ismerkedhetnek meg.

A Lakitelek Népfőiskola és a Nemzeti Művelődési Intézet közös szakmai képzése, a Neumann János Kollégium célja, hogy az informatika és a robotika iránt érdeklődő 35 évesnél fiatalabb résztvevők olyan fejlesztésekről és kutatásokról értekezzenek, amelyek meghatározzák a világ következő öt-tíz évének alakulását.

Az egyetemisták, főiskolások, fiatal gazdák, vállalkozók, valamint az informatika, szociológia, közösségszervezés és vidékfejlesztés területén tanulóknak vagy dolgozóknak meghirdetett kurzuson a hallgatók részt vehetnek egy interaktív kiállítóház megtervezésében és létrehozásában is.

A tematikus kollégiumokra március 25-éig lehet jelentkezni.

A nevezési lap letölthető a népfőiskola honlapjáról, a www.nepfolakitelek.hu oldalról.

Borítókép: illusztráció: Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfőiskola vezetője, az Országgyűlés alelnöke köszönti a résztvevőket a csángó pedagógusok szakmai táborának megnyitóján a népfőiskolán 2014. április 10-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában