Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Tarpai Viktória: szeretnék hasznos része lenni a kultúránknak

A fiatal színésznő kezdeti nehézségekről, aktuális kihívásokról és jövőbeli terveiről is mesélt egy interjúban.

Azon vagyok, hogy épüljek, és ezáltal építhessek, ha szabad ilyet mondanom, adhassak, örömet szerezzek, vigasztaljak – mondta a Vasárnap Reggelnek Tarpai Viktória, aki szerint a színház terápiaként is működhet.

Pár hete Vastaps-díjban részesült az Advent a Hargitán című darabban nyújtott alakításáért, amelyben a mezőségi származású Árvai Rékát játszotta. Segítette a karakter megformálásában kárpátaljai származása?

Ez nagy hajtóerőt adott nekem a történethez, hiszen rengeteg párhuzam van az akkori Advent a Hargitán és az én létezésem története között. Segített, hogy tudtam ebből meríteni.

Milyen most a helyzet Kárpátalján?

Egyre hangosabb, pedig mi otthon tényleg jól megvoltunk együtt. Kárpátalja egyik kis falujából származom, Nagymuzsalyból, oda jártam általános iskolába, aztán Beregszászra középiskolába. Volt magyar és ukrán osztály is, de soha nem volt ebből probléma. Már az óvodában is tudtuk, hogy ők az ukránok, és vagy megértettük egymást, vagy nem, de soha nem voltak ebből durva konfliktusok. A mai napig vannak olyan barátaim, akik ukránok, és jól beszélik a magyart, mert ott születtek valamelyik környező faluban. Pár éve viszont a majdanos történet teljesen megbolydította az életünket. Onnantól elkezdett valami begyűrűzni.

Mi változott?

Elfogadták a kárpátaljai magyarokat is érintő nyelvtörvényt, ami átmozgatta a lelkünket és az életünket. Fennállt annak a veszélye, hogy az egyetlen magyar színházunkban, a beregszászi színházban ukránul kell feliratozni az előadásokat. Korábban ilyen szóba sem kerülhetett, meg sem fordult a fejünkben. Hála istennek, ez nem történt meg, de folyamatosan küzdünk a nyelvtörvénnyel. Be akarják vezetni, hogy a magyar anyanyelvű gyermekek már az első osztálytól ukránul tanulják az összes tantárgyat. Az ukránok között is volt olyan, aki értetlenkedett, és azt mondta, hogy erre semmi szükség, mert jó volt nekünk úgy, ahogy volt, hisz békében éltünk egymás mellett. Időközben magyar állampolgár lettem, és egyébként is volt mindig egy zsigeri görcs a gyomromban, hogy most vajon mibe fognak belekötni a határon? Most vajon mi nem lesz jó? És ez mind ez idáig megmaradt.

Ha jól tudom, nemrég Pestre költözött. Gyakran jár haza?

Miután Kis Domonkos Márk felkért, hogy legyek a Déryné Társulat tagja, Pestre költöztem májusban, de előtte is huzamosabb ideig itt voltam, amikor elkezdtem próbálni az Advent a Hargitán-t. Tulajdonképpen már 2012 óta ide-oda ingázok, előtte viszont a beregszászi volt az anyaszínházam. Most az élettér átjött Pestre, de mihelyt feloldások lesznek és megnyílnak újra a határok, megyek haza játszani, hiszen ugyanúgy megmaradtam beregszászi színházi tagnak is, kicsit sem csorbult bennem az otthon fontossága.

Fotó: Havran Zoltán / Magyar Nemzet

Egészen fiatalon már színpadon volt. Egyértelmű volt, hogy színésznő lesz?

Már első osztályosként Vidnyánszky Attila édesanyja, Éva néni – aki a nagymuzsalyi középiskola magyartanára volt – felkért, hogy a végzős osztálya ballagásán énekeljek el egy refrént, ami úgy hangzott: „Ugye tényleg nem fog fájni, ha majd végre nagy leszek”, de végül nem álltam színpadra. Ugyanígy alakult, amikor tízévesen elmentem Éva néni gyerekstúdiójába, amit akkor alapított Nagymuzsalyban. Ott szintén nem tudtak velem mit kezdeni, mert nem voltam hajlandó elmondani a megtanult versemet. Aztán jött egy lényegi ugrás, mert a szüleim nem hagyták, hogy feladjam. Így lettem végül a stúdió tagja hét évig. Részt vettem gyerekszínjátszó-találkozókon, szavalóversenyeken, aztán bekerültem Attila darabjába gyerekszereplőként, később pedig kamaszként is, tizenöt évesen.

Időközben megszerette a színpadot?

Abszolúte, hiszen varázslatos időszak következett az életemben azzal, hogy bekerültem a beregszászi színházba gyerekszereplőként, és utazhattam velük mindenfelé. Mentünk Franciaországba, Moszkvába, Svédországba, Magyarország több pontjára és nemzetközi fesztiválokra is. Teljesen fanatikussá váltam ebben a közegben. Előfordult, hogy nem volt fűtés az iskolában, de képesek voltunk Éva nénivel gyertyafénynél próbálni egy betlehemes találkozóra, és mivel egy faluban laktunk, sokszor este tíz óráig gyakoroltunk náluk. Amit akkor tapasztaltam a színházról, az teljesen más jellegű volt, mint amibe később felnőttként betekinthettem Pesten.

A Pesti Magyar Színiakadémia után nem marasztalták?

Miután elvégeztem a színiakadémiát többen is mondták, hogy próbáljam meg itt a színészkedést. A válaszom erre teljesen egyértelmű volt: nem, én megyek haza Beregszászba. Ezt nem azért mondom, mert nagy tettnek gondolom, nekem ez teljesen egyértelmű volt. Hazamentem, és egy kisebb kitérővel azóta is a beregszászi színház tagja vagyok, 23 éve ott mocorgok közöttük.

Most a Déryné Társulat tagja is, és a Déryné ifiasszony című darabban ön játssza a címszereplőt. Nagy kihívás?

Igen, de szerencsésnek tartom magam, hogy megtalálnak ilyen lehetőségek. Amikor elkezdtük próbálni a színdarabot sokat olvastam Dérynéről, és egyre jobban érdekelt. Kíváncsi vagyok minden egyes porcikájára, hiszen meg kell fogalmaznom őt. Nyilván nem leszek ugyanaz, hisz ez lehetetlen vállalkozás lenne, de azért igyekszem kapaszkodókat keresni benne. Kezdem összeszedni az információkat, és mindezt áteresztve magamon hozzátenni önmagamat is. Neki is fontos tényező volt az életében a vándorszínészi lét, amit én is megtapasztalhattam annak idején a beregszászi színházzal és most a Déryné Társulattal. Örülök, hogy nap mint nap úgyszólván leülhetek vele szemben és megismerhetem. Úgy érzem, ezáltal mindig több leszek.

Mit gondol, miért érdekes ma az ő karaktere?

Déryné Széppataki Rózát a maga idejében sokan Európa legnagyobb színésznőjének tartották. Létrehozott egy csodát többedmagával, és bár sokszor lett volna rá alkalma, hogy összetörjön és abbahagyja, de akkor is összeszedte a kis batyuját, ment, hitt benne, csinálta, és sikerre vitte a magyar színjátszás ügyét. Szóval bőven van aktualitása is ennek a színdarabnak, és boldog vagyok, hogy ezt nem fordították ki. Nem rajzoltuk át úgy, hogy kicsit megmaradt az, ami volt, de közben teljesen más fényt adunk neki. Szerintem ez így is nagyon hatásos.

Az A sátán fattya című filmben főszerepet játszott. Tervezi még, hogy filmben szerepeljen?

Nagyon szeretnék. Bár kezdőnek számítok, szívesen ismerkednék tovább a film világával és annak minden számomra eddig ismeretlen részével. Másként lényegít át és mozgat meg. A forgatáson egy új világgal ismerkedtem meg, ami magával ragadott, örömet adott és kíváncsivá tett.

Milyen tervei vannak a közeljövőre?

Jelenleg az újonnan megalakult Déryné Társulattal járjuk az országot, és ott van a beregszászi színház is, amit ugyanúgy viszek. Remélem, hogy megtalálnak majd filmes és színpadi feladatok is. Egyelőre itt vagyok egy történetben, ami nem mindennapi. Amire vállalkozom, azt szeretném minél jobban végbevinni. Azon vagyok, hogy épüljek, és ezáltal építhessek, ha szabad ilyet mondanom, adhassak, örömet szerezzek, vigasztaljak. Tehát mindazt átadjam, amit a színházon keresztül az emberekig el lehet juttatni, hiszen ez terápiaként is működhet. Szerintem a színháznak mind a mai napig nagyon fontos szerepe van a létünkben és a társadalom építésében, itt van egy felnövekvő nemzedék, amelyik eljön az előadásokra. Úgy érzem, hogy kicsit megzavarodott ez a világ bizonyos szinteken, nagyon sok a feladat, és szeretnék ebben hasznos rész lenni, mert nekem ez fontos.

Hozzászólások

demonstráció
Tüntetések, zavargások voltak a járványügyi szigorítások miatt Olaszországban
korlátozás / 2 órája
Éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be Csehországban
A kutyák sétáltatása közben is legfeljebb 500 méterre lehet eltávolodni a lakhelytől.
Gyász
Fájó szívvel tudatom, hogy Édesapám HADHÁZY SZABOLCS életének 83. évében, 2020. október 19-én elhunyt. Temetése az ostorosi temetőben 2020. október 28-án lesz 12.00 órakor. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették Férjemet, Édesapánkat és Nagyapánkat SZŰCS GYULA nyugalmazott könyvelőt, aki született Kenderesen 1934-ben és élt Hevesen, hogy 2020. szeptember 30-án rövid kórházi tartózkodás alatt örök álomba merült. Hamvasztás utáni végső búcsúztatására 2020. október 30-án, 11 órakor a hevesi református temetőben (Vértanú u.) kerül sor. Kérjük, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Gyászoló felesége, lánya, fia, menye és unokái
Megrendülten és fájó szívvel tudatjuk, hogy özv. FESZTBAUM BÉLÁNÉ 2020. október 18-án, életének 79. évében, türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Szeretett halottunk hamvait 2020. október 28-án szerdán 11.30 órakor helyezzük örök nyugalomra a Cinkotai Temetőben. (1164 Budapest, Simongát u. 2.) Szentmisét mondatunk érte az egri Lajosvárosi templomban 2020. november 14-én 17 órakor. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ FERENCNÉ sz. Szabari Márta az egri Gyakorlóiskola egykori tanára életének 78. évében elhunyt. Temetése 2020. október 28-án 11 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Előtte 10.30 órakor gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapa és férj HÁGEN ANDRÁS villamosmérnök életének 73. évében elhunyt. Temetése az egri Gröber temetőben lesz 2020. október 29-én 13 órakor. Gyászmiséjére 12.30 órakor az egri Hatvani temető kápolnájában kerül sor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen mejelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatom, hogy egyetlen bátyám KOVÁCS SÁNDOR kőműves életének 79. évében, 2020. október 16-án elhunyt. Temetése a mikófalvi temetőben 2020. október 24-én 10.30 órakor lesz. Köszönetet mondok mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmamban osztoznak. Gyászoló testvére és családja
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak a rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik drága halottunk özv. VARGA MIHÁLYNÉ sz. Kovács Mária (élt 87 évet) temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Tisztelettel értesítünk mindenkit, akik ismerték és szerették, hogy VAJK MIKLÓS és VAJK MIKLÓSNÉ sz. Misinszky Katalin búcsúztató Gyászmiséjére 2020. október 22-én, csütörtökön du. 14.00 órakor kerül sor a Dobó-téri Minorita templomban. Kérjük a résztvevőktől, hogy egy szál virággal emlékezzenek szüleinkre. Köszönettel: gyermekei és gyászoló családja
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik RONYECZ LAJOSNÉ temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSONTOS ÁGOSTONNÉ Erzsike néni nagy szenvedések után örökre elaludt. Temetése 2020. október 21-én 13 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. Köszönjük, aki elkíséri velünk Őt az utolsó útjára. A gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOS hosszú szenvedés után, életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2020. október 16-án 13.30 órakor lesz. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindenkinek, akik Édesapánk VITAI SÁNDOR búcsúztatóján részvétüket fejezték ki és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
"Búcsú nélkül hagytál itt, mentél utadon, Velem itt maradt a néma fájdalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. TÓTH SEBESTYÉN 2020. szeptember 27-én életének 84. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról a család később rendelkezik. Szerető felesége és a gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagyapa és rokon MAGYAR MIKLÓS rövid szenvedés után, életének 76. évében 2020. október 7-én elhunyt. Temetése a mezőkövesdi temetőben 2020. október 16-án 12.00 órakor lesz. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelennek és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ GYULÁNÉ született Orbán Piroska életének 77. évében örökre megpihent. Hamvainak temetése 2020. október 20-án, kedden, 13 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Kérjük, hogy akik szeretnének, egy szál virággal búcsúzzanak! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Férjem, Édesapánk, Nagyapánk JUHÁSZ JÓZSEF agrármérnök életének 72. évében türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020.10.14-én 11 órakor Ó-Szajlán a temetőben lesz. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy VÁGNER ZOLTÁNNÉ EDITKE életének 68. évében 2020. október 2-án váratlanul elhunyt. Temetése az egri Grőber temetőben 2020. október 16-án 14.30 órakor lesz. Kérjük a résztvevőket egy szál virággal búcsúzzanak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága néhai Férjem, Édesapám, Apósom, Nagypapánk SZEPESY BÉLA temetésén megjelentek, velünk utolsó útjára kísérték, fájdalmunkban osztoztak és azt enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett Édesapánk VAJK MIKLÓS tanár úr életének 84. évében, hosszú szenvedés után 2020. 10. 08-án eset elhunyt. Szüleink közös búcsúztatásáról később intézkedik a család.
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VITAI SÁNDOR 2020. október 8-án átadta lelkét a Teremtőjének. Temetése 2020. október 13-án, 15 órakor lesz a felnémeti temetőben. A gyászoló család
kettős gyilkosság / 3 órája
Megölte anyját és nevelőapját egy férfi Budapesten
sport / 3 órája
Parakaratésok edzését támogatja a városgondozás Egerben
B. R.
interjú / 3 órája
Boross Péter: itt a vidékre lehet számítani
tiltakozás / 3 órája
Sokfelé megbénították a közlekedést az abortuszpárti tüntetők
LABDARÚGÁS / 4 órája
Két Szabó a heti legjobbak között
Heol Sport
Mozgókép / 4 órája
Online folytatódik a kolozsvári Filmtettfeszt