– Gyerekként az ember ritkán akar borász lenni, hacsak nincs családi kötődése a szakmához. Önt mi motiválta?
– A szüleim úgy gondolták, hogy tizennégy évesen egy fiú gyermeknek jó az érettségi, de kell egy szakma is. Mivel hevesi születésű vagyok, mindig is kapcsolatban voltam a földdel, a mezőgazdasággal, a gyümölcstermesztéssel és a borászattal is nagyapám, dédapám révén. Náluk mindig volt egy kevéske bor a pincében, amit ők készítettek saját fogyasztásra. Egerbe mentem a mezőgazdasági szakközépiskolába, ahol egy csodálatos tanárnőm volt, aki borászati szakkört is indított. Az év végén ennek köszönhetően még borászatból is szakmunkás vizsgát tehettünk. Engem alig 19 évesen annyira érdekelt ez a szakma, hogy abban az évben országos versenyt nyertem gyümölcstermesztésből. Akkor úgy gondoltam, lesz nekem egy kertem tele gyümölcsfával. Ám már akkor is úgy terveztem, hogy nemcsak a termesztésre, a feldolgozásra is rá kell állni.
– Gyümölcsös helyett azonban szőlőültetvényei lettek…
– Elmentem főiskolára. Az akkor még gyöngyösi főiskolán agrármérnökként végeztem, majd ott is maradtam, mert az intézmény a pincéje mellé akkor egy új feldolgozóüzemet is létrehozott, amelynek tervezésében én is részt vettem. Aztán két évig pincevezetőként dolgoztam ott, ám harmadéves hallgatóként már szőlőterületet is béreltem, hogy jövedelmem azért legyen. Ma már 53 hektár szőlőterülettel rendelkezem és abból élek, hogy eladom a megtermelt szőlőt. Az össztermelés két százalékát dolgozom fel, amit jelenleg száz százalékban palackban értékesítek.
– Mennyire volt tudatos ez a választás?
– Huszonöt év alatt ötven hektárnyit fejlődtem, három pincét terveztem és folyamatosan töröm a fejem, hogyan lehetne még jobb, még hatékonyabb a munka. De nem célom, hogy 25 év múlva, ha élek, száz hektár szőlőm legyen. Húsz esztendeje még olyan jól meg lehetett élni 10-12 hektárból, de ma borzasztó nagy válságban van az ágazat. Hiába történt rendszerváltás, a borászatban nem volt szemléletváltás. Tudomásul kellene venni, hogy a gagyit már nem lehet eladni és az alacsony jövedelműekkel sem lehet már a lőrét megitatni! Arányaiban a minőségi borkészítéssel foglalkozók száma még mindig nagyon alacsony hazánkban. Az idén úgy néz ki, hogy dolgozunk a semmiért. A jövőben szerintem tele lesz eladó szőlőterületekkel az ország.
– Akkor mi a titka a jó bor készítésnek?
– A jó bor titka nem titok, mert jó bort csak jó termőhelyről származó, éretten szüretelt szőlőből lehet készíteni.
– Akkor bizonyára mindenki aranyérmes borokat készítene…
– Természetesen örülök az elismeréseknek, melyeket a boraimmal nyerek, de ezeket az eredményeket nem tudom se apró forintra, se sűrű fillérre beváltani. Persze, szakmailag ez mindenképpen elismerés. A fiam most érettségizett, szereti ezt a fajta munkát, de én nem nagyon ajánlom neki, persze, ha mégis borászkodni akar, támogatni fogom.
Maróti Attila az idén már a huszonötödik szüretére készül Fotó: Czímer Tamás/Heves Megyei Hírlap
Maróti Attila arról is beszél portálunknak, hogy legalább tíz esztendeje nem nevezett a boraival az országos borversenyre, ám az idén több versenyen is indult, és kiemelkedő díjakat kapott. A korábbi években számos hegyközségi és borvidéki borversenyen nyertek nemes italai aranyérmet és különdíjat.
Heves megye bora is az övé lett még 2009-ben, de a nedűi között volt már több is, amely a Gyöngyös Város Bora címet viselhette a bírálók döntése alapján.
Ebben az évben a gyöngyösi hegyközségtől a legszebb vörösborért járó elismerést vehette át 2018-as évjáratú Pinot noir-jáért, a Mátrai Borvidéki Borversenyen pedig egy fehér és egy vörös borát is díjazták. A tavalyi évjáratú olaszrizlingjét az egri érsek borai közt jegyzik ebben az évben, s az országos borversenyen a 2016-os olaszrizlingje lett az idén a legjobb fehérbor.
