a hazatérés napja

2017.10.01. 20:26

Idén még játékosabbra vették a Szent Mihály-napi tematikus műsorfolyamot

Több tucat magyarországi helyszínt és települést mutatott be vasárnap a közmédia Szent Mihály-napi műsorfolyama, amely 21 órakor a Duna televízióban érdekes és szórakoztató adással zárul.

Az ötödik alkalommal megszervezett Szent Mihály-napi tematikus műsorfolyamban a játékosság jegyében kérték fel Papadimitriu Athina színésznőt, Hevesi Tamás zenészt és Badár Sándor humoristát, hogy egy-egy stáb kíséretében térjenek vissza szülőföldjükre vagy látogassanak el kedvenc helyükre, és közben látványos feladatokban vegyenek részt – mondta el Siklósi Beatrix, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nemzetiségi, külhoni és kiemelt projektek főszerkesztője az M1-en.

Régen hagyományosan Szent Mihály napján hajtották vissza téli szállásaikra a Szent György napkor kiterelt állatokat, innen is ered, hogy Szent Mihály ünnepe a hazatérés, az otthonhoz való visszatérés napja.

A Szent Mihály-napi tematikus műsorfolyam a Duna televízió mellett a Duna Worldön, az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádióban is követhető volt a nap folyamán.

Hozzátette: az esti záró, összegző műsor is a három főszereplő szokatlan produkciójával, valamint meglepetésvendégekkel zárul.

A főszerkesztő úgy vélte: a vasárnapi műsorfolyam hatására sokan érezhették azt, hogy jó dolog hazatérni, és ha erre fizikailag nincs is módja sokakban, lélekben sokan visszatérhettek szülőföldjükre, gyermekkoruk vagy későbbi életük kedves helyszíneire. Mint mondta, a műsor ezért egyfajta közösségteremtő erő is.

Siklósi Beatrix kiemelte, hogy a műsor készítésekor minden évben felfedeznek valami újat, szépet. Sokan még mindig azt gondolják, hogy el kell menni a világ másik végébe szépséget látni, a műsor jó alkalom arra, hogy az ország kincseit a nézők elé tárják – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!