közös ásatás

2019.12.19. 22:49

Kaukázusi leletek a Magyarságkutató Intézetben (videó)

Elhozták Magyarországra az orosz régészek azokat a leleteket, amelyeket Oroszországban, a Kaukázus észak-nyugati előterében, Anapa város mellett tártak fel, magyar régészekkel együtt. A csontokat a Magyarságkutató Intézetben mutatták be a nyilvánosságnak.

M. Lezsák Gabriella régész, aki részt vett az ásatásban, kiemelte, hogy a magyar őstörténethez kapcsolódó sírok kerültek elő.

Andrej Baranjuk régész elmondta: egy ilyen ásatás azzal kezdődik, hogy kijelölnek egy 5ször 5-ös négyzetméternyi területet. A szakember hozzátette: ugyan nehézség volt az, hogy köves talajban kellett ásniuk, viszont jó hír, hogy

a csontanyagok nagyon jó állapotban maradtak meg.

Neparáczki Endre, a Magyarságkutató Intézet Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatója úgy fogalmazott: nagy jelentősége van annak, hogy közvetlen ebből a régióból talált leleteket tudnak vizsgálni. A kutató szerint így az eddigi eredményeiket – miszerint a Kárpát-medencei antropológiai leletek kapcsolatot mutatnak a kaukázusi embertani anyagokkal – meg tudják majd erősíteni.

Makoldi Miklós, az Intézet Régészeti Kutatóközpontjának igazgatója kiemelte:

ezek az első olyan, a magyarság őstörténetéhez kapcsolódó leletek, amelyeket Magyarságkutató Intézet megalakulásának első évében vizsgálat alá tudnak vetni.

A kutató hozzátette: a történeti hagyomány szerint ebből a térségből származik a Csodaszarvas-monda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában