zene és tánc

2019.07.14. 17:18

Kőleves után zene és tánc volt a desszert a Bélkő Fesztiválon

Szombaton délelőtt főzőcsapatokkal, délután egy kis esővel és közönséggel telt meg a Gyári-tó melletti szabadidőpark Bélapátfalván.

T. B.

Forrás: Heves Megyei Hírlap

Fotó: Tóth Balázs

A második Bélkő Fesztivál programjában elsőként a kőleves készítés szerepelt, a zsűri szerint pedig a legfinomabb étket a jászóiak készítették. Eközben a helyi motorosok jóvoltából a gyerekek is felülhettek a kétkerekűekre néhány rövid kör erejéig.

Délután horgászversenyt rendeztek a tavon, illetve színpadi fellépők szórakoztatták a nagyérdeműt. Fellépett az Ollé Tánccsoport, a zumbásokból verbuválódott Ricsajok pedig nem csak megmozgatták a jelenlévőket, hanem showtánc produkciójukkal is bulihangulatot teremtettek. Szilvásváradról – ahonnan túrázók is érkeztek a kőkori foglalkozást tartó Regös Józseffel – a Sirrah Hastánccsoport lépett föl, valamint Aleva Zsófi énekelt. Koncertezett a The Hangover Band, megmutatták tudásukat a B-Dance tánccsoport csapatai. Este Sztaniszláv László és Szél Anikó, majd Szűcs Judith, valamint Pixa lépett színpadra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában