házavató

2017.07.28. 22:53

Magtár volt, most koncertekkel, kiállításokkal várja a látogatókat

Megnyitották a balatonalmádi rendezvényházat. Az 1780-as években magtárnak épült ház egy múlt év végi kormányhatározat értelmében kerülhetett önkormányzati tulajdonba.

A nyitóünnepségen Keszey János, Balatonalmádi polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta, a balatonalmádi önkormányzat 120 millió forintot kapott a kormánytól, az épületet 114 millió forintért vásárolták meg, 6 millió forintot pedig a ház felújítására fordítottak.

A Magtár első kiállítása, a Balaton Tárlat jövő szombaton nyílik – fűzte hozzá Keszey János.

A polgármester felidézte: a műemléképületet Szentgyörgyi Horváth Zsigmond balatonfüredi földesúr építette, aki Horváth Anna nagyapja volt, akinek a tiszteletére az első Anna-bált rendezték 1825-ben.

Később Erkel János, Erkel Ferenc zeneszerző öccse volt az épület tulajdonosa, majd Jordán Alajos, a 13. huszárezred tisztje birtokolta. 1945 és 1950 között az orosz hadsereg élelmiszerraktáraként működött a magtár, majd a termelőszövetkezet, később az önkormányzat tulajdonába került.

A kétezres évek elején felújították, rendezvény- és borházként működött, a működtető cég két évvel ezelőtti felszámolásáig.

Kontrát Károly, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a rendezvényház impozáns építészeti megoldásai a magyar emberek tehetségét és szorgalmát bizonyítják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!