kutatás

2019.03.25. 07:00

Majd' egy tucat egri banda kerülhetett volna utcára

Lehangoló körülményekről számol be egy, a hazai próbatermi felhozatalt bemutató friss kutatás, melyet a Hangfoglaló Program végzett el tavaly ősszel, csaknem hétszáz magyar könnyűzenész bevonásával. Az érintetteket arról kérdezték, hol próbálnak, a helyiséget milyen körülmények, bérleti feltételek jellemzik, miből fedezik annak költségeit.

Lőrincz Rebeka

Munkában a fiatal, egri Endless Project formáció Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Bár a számok azt mutatják, vidéken több a lehetőség a bandák számára, és elégedettebbek is a próbatermekkel, néhány egri zenészt megkérdezve kiderült: egy éve még nem sok híja volt, hogy megfelelő helyiség, így rendszeres próbák híján fel kellett függeszteniük zenekari tevékenységüket.

A hazai próbatermek kevesebb mint kétharmadában található fűtés és mosdó, alig fele szellőzik rendesen, és csak minden negyedik helyiség esetében lehet profi hangszigetelésről, hangrögzítő eszközökről beszélni – ez derül ki a Hangfoglaló Program most publikált kutatásából, melyből az is kiviláglik, hogy a zenekarok nagy része képtelen bevételeiből fedezni a próbaterem költségeit: a megkérdezettek több mint fele hónapról hónapra, saját zsebből dobja össze a bérletrevalót.

A bandák havonta átlagosan harmincezer forintot fizetnek a helyiségekért, ám az esetek hatvan százalékában sem szerződést, sem pénzügyi bizonylatot nem kapnak a hely tulajdonosától. Az arra alkalmas épületek jobbára kieső, ipari területeken helyezkednek el, de előfordul az is, hogy a zenészek lakóházban, lakásban kénytelenek próbálni. A felmérés beszámol róla, hogy az állami intézmények, például iskolák vagy művelődési házak alig tíz százaléknál is alacsonyabb arányban biztosítanak próbatermi lehetőséget a helyi zenészeknek.

– Tavaly májusban állt elő az az áldatlan helyzet, hogy addigi helyünkről több más zenekarral együtt gyakorlatilag utcára kerültünk, mert hiába próbálkoztunk hónapokig, városszerte senki se tudott megfelelő helyiséget biztosítani, ahol folytathattuk volna a próbákat – idézte fel Suha Tamás, az Endless Project gitárosa. A korábbi időszak sem volt épp leányálom: a használaton kívüli épületben telente sokszor fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, és a helyiség állapota, felszereltsége is hagyott maga után kívánnivalót. Mégis, amikor ki kellett költözniük, valódi érvágást jelentett a bandának. – Nem csak mi, sok más egri zenekar is nehéz helyzetbe került, amikor májusban el kellett hagyni az épületet – folytatta az egri gitáros. – Már úgy tűnt, fel kell adnunk a keresést, és próbák híján a zenekari munkát is, amikor hirtelen jött egy lehetőség: meghallottuk, hogy a piaci rést felismerve egy vállalkozó kifejezetten erre a célra új épületet húzott fel.

Munkában a fiatal, egri Endless Project formáció Fotó: Huszár Márk/Heves Megyei Hírlap

Az Endless Project tagjaival már itt, a tágas, összkomfortos, hangszigetelt ingatlanban találkoztunk, ahol tavaly ősz óta hat helyiségben közel tíz egri zenekar próbál napi rendszerességgel. A bandák havonta átlagosan harmincezer forint körüli összeget fizetnek a tulajdonosnak, aki számla ellenében, szerződéssel bocsátja rendelkezésükre a próbatermeket. – Nekünk szerencsénk volt, és reméljük, hogy sokáig maradhatunk itt, különben valószínűleg nem lenne esélyünk a folytatásra. A korábbi bérlőtársaink közül több banda még most is termet keres – mutatott rá a zenész, aki szerint ezt a problémát Hatvanban, Gyöngyösön is megfelelően tudták orvosolni, azonban a megyeszékhely még mindig nem nyújt ideális terepet a könnyűzenészeknek.

– Kérésünkkel tavaly felkerestük az önkormányzatot is, ám ők közölték, nem tudnak ebben segíteni. Holott az igény valós, és akkorára nőtt, hogy véleményünk szerint a problémára reagálva akár a város is profitálhatna, a zenekaroknak pedig hatalmas teher esne le a válláról. Egy ilyen tervvel mi is készek lennénk együttműködni a jövőben – szögezte le a zenész, hozzátéve: a szigorú zajvédelmi jogszabályok miatt a város nem bővelkedik a fellépésre alkalmas helyszínekben sem, de szerencsére az utóbbi időben ez a probléma enyhülni látszik.

Közösségi terek oldhatják meg a gondot

– Jelenleg nem áll rendelkezésére az önkormányzatnak olyan ingatlan, ami megfelelő helyen található és szabadon áll, tehát kiadható lenne próbateremként – reagált megkeresésünkre Rázsi Botond alpolgármester. Hozzátette: nemrégiben elindult viszont a fiatalok igényeinek feltérképezését szolgáló #TEger projekt, és zajlanak olyan fejlesztések, mint a volt Helyőrségi Klub, az Egál, vagy az EgriX felújítása, a Vitkovics-ház környezetében sportpark és kapcsolódó létesítmények kialakítása.

Mindezek a jövőben ifjúsági, közösségi térként is funkcionálhatnak, és alkalmassá tehetők a probléma a ­kezelésére is. Az alpolgármester ­kifejtette, egyelőre az Egri Ifjúsági Zenei Program keretein belül tudják támogatni a zenészeket, akik próbaterem bérlésére havi tízezer forintig pályázhatnak. A helyiség tulajdonosától kapott számlát bemutatva akár egyéves támogatás is igényelhető a költségek fedezésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában