Már megint izzad a tenyerem – A Szuszogó Színház ismét porondon

A Szuszogó színház immár tucatnyi évet tudhat maga mögött, s több korszak fémjelezte munkáját. Az alapító Jónás Péter elsősorban az improvizatív, helyzetgyakorlatokra épülő színházcsinálásban látta az akkor még főiskolai hallgatókból álló csapat elsődleges feladatát.

Mint színházi dramaturg pontosan tudta, érezte, hogy az alapokat ilyen, a játszók személyiségéből épülő és táplálkozó eszközökkel adhatja meg színészeinek. Őt egy nem kisebb név, mint a Jászai-díjas Szegvári Menyhért követte rendezőként a folyamatosan cserélődő tagokból álló, ezzel frissülő csapat élén. Ő új irányt szabott: az abszurd színház irányába terelgette a Szuszogókat, építve a színházalapító munkájára, mely megteremtette a lehetőséget, hogy immár ilyen nagylélegzetű művekhez is bátran hozzányúlhassanak.

A mostani bemutató, Kornis Mihály legendás darabja, a Körmagyar alapján készült, kamatoztatva mindazt a tapasztalatot, amit az elődök a társulatra hagyományoztak. Gondolunk itt nem csak a művészeti vezetők személyére, színházi gondolkodására és habitusára, de arra is, amit az úgynevezett „ősszuszogók” hagytak örökül a mostani játszókra. A kapcsot, a folyamatosságot pedig Vígh Szilvia jelenti, aki a mostani, Körmagyar dolgozatok című előadás játékmestereként tűnik föl a színlapon.

Szuszogóék talán a legmegfelelőbb darabot választották arra, hogy megalkothassák eddigi munkásságuknak szintézisét. A Kormis mű ugyanis zseniális párbeszédeken keresztül teremt lehetőséget arra, hogy a színészek helyzetgyakorlatokban próbálhassák ki magukat, mégpedig egy igen erős szövegi és gondolati közegben. Embert és színészt próbáló feladat abban a tobzódó nyelvi körforgásban részt vállalni, amit Kornis zseniálisan teremtett meg – mint tudható csupán három nap alatt – s amit a Vígszínház az 1989-es, Horvai István által színpadra állított ősbemutatót követően 2007-ben ismét műsorára tűzött.

A siker titka talán abban rejlik, hogy a szerző tűélesen rajzolja meg a magyar társadalmat, vagy ha úgy tetszik, emberek – férfiak és nők – kapcsolatrendszerét, feltárva annak mozgatórugóit. Röviden mondhatnánk, hogy a fő ilyen erő a vágy, a birtoklási, a nemi vágy és ösztön, mely nem is biztos hogy a ki- és beteljesedés felé halad. De e vágyak mögött mindig fölsejlik az ember, a gyarló, az önhitt, a tékozló és a tétovázó egyaránt.

A Szuszogók által prezentált előadásban is igazi jellemek születnek meg és újra, más-más helyzetekben, szituációkban, más-más környezetben. Valóban körbejár és egy körré, kis magyar körképpé, körtánccá formálódik a szemünk előtt a takarítónő, az elvtárs, a feleség, az édes kislány, az író, az utcalány a milliomos na és nem utolsósorban a színésznő egymásba kapaszkodó története. Kornis és a játszók sem engedik azonban elfelejteni egy pillanatra sem, hogy itt bár kapcsolatok szövődnek, de szerelmek nem. Az egyik legerősebb jelenetben nem véletlenül hangzik el a legendás bizottság együttestől az az idézet, miszerint „Már megint itt van a szerelem. Már megint izzad a tenyerem!” A folytatás a levegőben marad és a néző fejében talán ettől válik igazán kerekké ez a Körmagyar dolgozat: „Már megint csak őreá gondolok, már megint csak akarok egy jó nagyot...”

Kezdőképünkön Kocsis Klaudia, a színésznő és Tóth Márk, a milliomos szerepében a Szuszogó színház új bemutatójában Fotó: Egres Béla