eger

2018.09.05. 15:50

Maratoni mozizás Claudia Cardinaléval

A nyitónapon Claudia Cardinalét, olasz színésznőt köszönthetjük majd.

Sz. K.

Pénteken kezdődik az öt napon át tartó Egri Klasszikus Film Maraton, melyről szerdán tartottak sajtótájékoztatót az Uránia Filmszínházban. Habis László polgármester elmondta, fontos, hogy a fiatal generáció megismerje az elmúlt évtizedek értékes alkotásait.

– Ha már a családok évét éljük, akkor ez egy többgenerációs program is lehet. A filmarchívum jóvoltából több alkotás megújult formában látható majd. Ilyen lesz a Mephisto is, amely látványosabb, izgalmasabb lesz, mint az eredeti – fogalmazott. Hozzátette, a hazai világsztárok, s a nemzetközi filmművészet képviselői lesznek jelen, a nyitónapon pedig Claudia Cardinalét, olasz színésznőt köszönthetjük majd.

Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezető kifejtette, a Kepes Intézet előtt szabadtéren, nagy vásznon is megtekinthetők majd a filmek, amelyek közül kiemelte a Volt egyszer egy vadnyugatot, A nagy kékséget, a Sose halunk meget, valamint a Mephistot. Megjegyezte, kiegészítő programként lesz egyebek között szabadtéri plakát- és werkfotó kiállítás is.

Kezdőképünkön Claudia Cardinale (illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában