múltidézés

2019.05.06. 13:20

Megidézték a megrázó közelmúltat a nagyváradi HolnapUtán Fesztiválon

Amennyire hasz­nos, annyira veszélyes is lehet.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a budapesti Örkény Színház társulata is nívós produkcióval szerepelt a vasárnap záruló nagyváradi színházi szemlén, a HolnapUtán Fesztiválon, amelyen három ország nyolc társulata lépett fel. A közelmúlt meghatározó epizódjait tették maradandóvá a szabadkai és budapesti társulat vendégjátékai – írja a Krónika.

A múltidézés amennyire hasz­nos, annyira veszélyes is lehet, különösen, ha a leg­kö­zelebbi múltat idézik meg a színpadon. Tökéletes művészi megformálás kell ahhoz, hogy ne csússzék se könnycsalogató giccs­be, se fenyegetőző jövendőmondásba.

A nagyváradi HolnapUtán Fesztivál három vendégjátékának, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház két versalapú műsorának és a budapesti Örkény Színház Szvetlana Alekszejevics fehérorosz írónő 2015-ben irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett művéből készült Secondhand–Szovjetűdök című összeállításának sikerült ez a nagyon nehéz feladat.

A Nagyváradon nagyon ritkán játszó szabadkai Kosztolányi Dezső Színház egyik fiatal művésze, Mészáros Gábor Döbrei Dénes rendezésében, egyedül, illetve inkább partnerként, mint kellékként használt nagybőgőjével „kettesben” arra vállalkozott, hogy magára öltse Tolnai Ottó, az egyik legismertebb szerbiai, Magyarkanizsán született és a Szabadka melletti Palicson élő költő verseiből összeálló, emlékidéző, mélylélektanilag önelemző, önmarcangoló és az eredményt felelősen a világ elé táró maszkját.

A több műfajban is remekelő Tolnai Ottóhoz bevallása szerint a költészet áll a legközelebb, a szürrealista és futurista fogantatású, többszörös szimbólumokra épülő versek. Az egyik ilyen vissza-visszatérő jelképe a karfiol, az a konyhakerti növény, ami a költő számára egyrészt a hófehér tisztaságot, másrészt az emberi agy bonyolultságát jelenti, illetve ha a gyökerével együtt látja meg a karfiolt, akkor a fenti két jelentéshez társul egy harmadik is: a hótisztaságot és az emberi agy képességeit gyakran mintha egy döglött csődör nemi szervével ostorozná a sors. Épp „csak” annyira, hogy maradjon folyton éber, vigyázzon magára és a környező világra.

A színpadi összeállítás a költő egy emberöltővel ezelőtt megjelent Világpor című kötetét veszi alapul, virtuóz módon, a nagybőgő improvizáló segítségével siklik ide-oda a hol citromkopogáshoz, hol pávari­koltáshoz, hol pedig szamárbőgéshez hasonlító szavak között.

Így áll össze a „mi marad az alkotó után” kérdésre adott válasz: az Új Tolnai Világlexikon karfiol „szócikkének” fejezete kartoncsomagolásban mindenképpen megmarad.

A forradalom és mindennapi nyűglődéseink

A szabadkai színház másik előadása, a Kokan Mladenovics rendezte Felhő a nadrágban a tragikus sorsú szovjet-orosz költő, a mostanra sajnos egyre inkább feledésbe merülő Vlagyimir Majakovszkij egyik művére, az 1909-ben a futurista kiáltványokhoz legközelebb álló A forradalom tíz üzenetére épül. Az ikonikussá vált szabadság, egyenlőség, testvériség hármasát Majakovszkij tíz szegmensre tagolva adja meg az 1917-es orosz forradalom tíz napján, a szabadkai előadásban pedig az időközben eltelt évszázadnál is több idő tapasztalatait, mindenekelőtt a szovjetfüggőségű országokon 1990-ben végigsöpört változásokkal, helyesebben a várva várt változások fájdalmas elmaradásával köti egybe.

A számunkra elsősorban a jugoszláv államszövetség széthullását követő háborúskodásokból ismert szerb életre vonatkoztatott forradalom utáni szovjet-oroszországbeli, Majakovszkij számára annyira nagy csalódást okozó valóság döbbenetesen hasonlít a mi mai mindennapjaink nyűglődéseihez:

a rengeteg levegőbe hajigált ígérgetés, a mindig mások okolása, a külcsín és a belbecs közti tátongó szakadék és a többi. Annyira ismerős, hogy már-már az volt az érzésem, miszerint a szerb–román analógiákat nyomatják inkább, nem a száz évvel ezelőtti kora szovjet és a mai szerb világ azonosságát. Béres Márta, Kiss Anikó, Kucsov Borisz, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Nagyabonyi Emese egyszerre produkálta a túlfokozott, harsány, a kaotikus tüntetésekre hajazó elkötelezett vagy ahogy ők emlegették, az anga­zsált színház elemeit, amiről aztán kiderült, hogy

épp nekik, fiatal színészeknek hiányzik nagyon a trágárkodásoktól, pucérkodástól, ordítozástól mentes, igazi színjátszás.

Ami nem bújik a rózsaszín szemüveg hazugságai mögé, hanem akár suttogva is, a valós érzelmek őszinteségével mondja ki mindazt, ami a szívét nyomja. Ahogy Majakovszkij is tette, amikor csalódottságáról beszélt, vállalva a saját vagy esetleg az elvtársak kezével kilőtt halálhozó golyót.

Felidézés mint katarzis

A budapesti Örkény Színház két rendezője, Bagossy László és Kovács D. Dániel harmadéves színházrendezői osztálybeli tanítványaival, Antal Bálinttal, Benkő Klaudiával, Dyssou Bonával, Sándor Dániel Mátéval, Vilmos Noémivel és Walters Lilivel közösen vitte színre a Nobel-díjjal jutalmazott fehérorosz írónőnek a széthulló szovjet birodalom legfájóbb sebeit feltáró interjúiból összeállított anyagot Secondhand–Szovjetűdök címen.

A szovjet diktatúrát, a mai, kapitalista diktatúrára váltás hétköznapi traumáit, a harminchárom éve történt, máig félelmet keltő csernobili atomerőmű-robbanást vagy az afganisztáni és a csecsenföldi háborús beavatkozások értelmetlen öldökléseit a mindezeket a saját bőrükön érző-átélő emberek idézik fel.

A felidézés a szó legnemesebb értelmében vett katarzist adta meg a nézőknek. Különösen, hogy a jelenlevők nagy része tudott az emlegetett eseményekről és az utóbbi idők sok öncélú színházi kísérletezgetése után nagyon jóleső érzés volt átélni azt, amire Arisztotelész körülbelül gondolhatott, amikor Poétikájában a jó színpadi alkotás alapfeltételeként fogalmazta meg a katarzist. Az előadás lényege röviden: napjainkban a mások által levetett, használt ruha jelképezte átélés a sokat emlegetett déjá vu modernebb változata.

Egyébként a Szvetlana Alek­szejevics-műnek az eredeti címe is Elhordott múltjaink (Secondhand Time). A népes szereplőgárdából mindenki több karaktert alakított, egyetlen pillanatig sem éreztetve ennek nehézségét vagy esetleges buktatóit. Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, a két egyetemi hallgató Koller Krisztián és Kovács Máté, továbbá Máthé Zsolt, Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emese és a két vendégművész Murányi Márta és Szathmáry Judit személy szerint, de a tökéletes csapatmunka jogán is hálás köszönetet érdemelnek közelmúltunk olyan sok ember életét meghatározó epizódjainak megelevenítéséért és maradandóvá tételéért.

Borítókép: A szovjet diktatúra arcait idézi fel az Örkény Színház előadása Fotó: maszol.ro: Szigligeti Színház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában