Hallgassa élőben!
Fotó: AFP / TIZIANA FABI

Könyv készült Ennio Morricone életéről

Király Levente kötete A Maestro címmel jelent meg novemberben.

„A Maestro – egyszerűen csak így hívták a szakmában Ennio Morriconét, akit hazájában nemcsak Olaszország büszkeségeként, de az évszázad zeneszerzőjeként is emlegetnek” – áll az MTVA Sajtó Osztálya által MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.

Mint írják, az idén júliusban elhunyt Ennio Morricone filmek százaihoz komponált remekművei ma is visszacsengenek az emberek fülében, zenéinek többsége túlnőtt a filmeken, önálló életre kelt, sláger- és lemezlisták éllovasa lett. A zeneszerző tehetsége vígjátékban, drámában, krimiben éppúgy megmutatkozott, mint sci-fiben, horrorfilmben vagy háborús történetben. Munkásságát 2007-ben Oscar-életműdíjjal honorálták – olvasható a közleményben.

Mint írják, a könyvet Jean-Paul Belmondo francia filmszínész ajánlja a magyar olvasóknak. „Hatalmas elismerés Király Leventének, aki ezzel a könyvvel emléket állít Ennio Morriconénak, aki egy igazi Mester volt, és akivel hatalmas öröm volt együtt dolgozni. Nagy zeneszerző volt, aki tehetségével több filmemet gazdagította. Igazán megilleti őt a tisztelet, hogy a nagyközönség jobban megismerhesse” – idézik a színészt a közleményben.

Mint írják, a könyv érdekes történeteken keresztül mutatja be azt a kisfiút, akit az iskolában csodagyerekként tartottak számon, miután hatévesen már zenét szerzett. Ennio – aki valójában orvos szeretett volna lenni – sokszor éjszakai bárokban trombitált, hogy eltartsa családját.

A kezdetekben Dan Savio és Leo Nichols álnéven dolgozó zeneszerző úgy vélte, zenéi egy titokzatos, földöntúli világból jönnek. „Ennek a világnak a nyomába eredünk, hogy megismerjük az évszázad zeneszerzőjének titkait és megfejtsük azt is, hogy a magyarokat rendkívüli módon szerető világhírű olasz komponista miért nyilatkozta azt, hogy: +A szívem Budapesté!+” – idézik Király Leventét, a kiadvány szerkesztőjét.

Király Levente Kamera Hungária- és San Gennaro-díjas újságíró, rendező, szerkesztő. Dolgozott többek között az Ablak, az Évgyűrűk, a Napi Mozaik, a Nappali, a Híradó, a Múlt-kor, a Sorstársak, a Jelfogó, a Jónak lenni jó szerkesztőségében, de tudományos, kulturális és sportműsorokban is kipróbálta magát. Találkozott Arnold Schwarzeneggerrel, interjút készített Bud Spencerrel, Terence Hill-lel, Jean-Paul Belmondóval és Claudia Cardinaléval is. Jelenleg az MTVA Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének kiemelt szerkesztője, a Kossuth Rádió riportere – áll a közleményben.

Borítókép: Ennio Morricone egy interjú alkalmával 2017. július 3-án

Hozzászólások

New Orleans
Októberre halasztották a világhírű dzsesszfesztivált
persze most is "ártatlan" / 12 másodperce
Nem változik: ismét bíróság előtt a Marian Kozma-gyilkosság korábbi vádlottja
Feltételesen szabadult Sztojka Iván, most emberkereskedelem a vád ellene.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik MAGYAR SÁNDORNÉ szül. Tóth Erzsébet temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy szeretett férjem TAKÁCS GYÖRGY VENDEL életének 75. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. január 27-én 14.30 órakor az egri Hatvani temetőben. Előtte engesztelő gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZILVÁS ISTVÁNNÉ ( Bácsó Piroska ) áldott szíve életének 98. évében megszűnt dobogni. Drága halottunkat szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Ezúttal mondunk köszönetet a Heves Megyei Harmónia ESZI egri, Petőfi utcai idősek otthona vezetőinek, ápolóinak és munkatársainak azért a figyelmes és odaadó gondoskodásért, amellyel szerettünket rövid ott tartózkodása során körülvették. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik SEFFER IVÁN volt finomszerelvénygyári dolgozó temetésén rész vettek. Köszönjük a szép koszorúkat, virágokat, az együttérző megható szavakat és üzeneteket, amelyekkel bánatunkban osztoztak, szomorúságunkat enyhítették. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudtjuk, hogy felejthetetlen Édesanyánk TÓTH SÁNDORNÉ szül.Tamasi Anna életének 99. évében 2021. január 17-én elhunyt. Temetése az egri Kisasszony temetőben 2021. január 22-én 9.30 órakor lesz. Előtte gyászmise 9 órakor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyánk, szeretett nagymamánk, unokatestvérem, rokonunk, barátunk özv. SZENTESI LÁSZLÓNÉ szül. Müller Ildikó tanárnő tragikus hirtelenséggel jött betegség után életének 79. évében, 2021. január 11-én örökre elaludt. Temetése 2021. január 26-án, kedden 14.30 órakor lesz az egri Rozália temetőben. A temetést megelőzően, 14 órától gyászmisét tartunk a temető kápolnájában. Gyászolják lányai, unokái, rokonai és barátai.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik özv. SZAKÁL ISTVÁNNÉ temetési szertartásán részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZAMOSI GÁBORNÉ szül. Nagy Mária tanárnő életének 88. évében elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2021. január 21-én 14.30 órakor lesz. Előtte a temető kápolnájában engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Korózs Frigyes (a Felső Magyarországi Vendéglátó Vállalat nyugdíjasa) életének 89. évében 2021. január 11. napján örök nyugalomra tért. Temetését az egri Hatvani temetőben január 22-én pénteken 11 órakor tartjuk. (gyászmise 10:30 kor a temető kápolnájában) Lánya, veje, unokái, dédunokái.
Fájdalommal tudatjuk, hogy Édesapánk Dr. Juhász Lajos a Heves Megyei Bíróság nyugalmazott tanácselnöke, nyugalmazott bírósági főtanácsos életének 101. évében elhunyt. Temetése 2021. január 20.-án 11 órakor az egri Hatvani temetőben lesz. A gyászoló család
Megtört szívvel tudatom, hogy drága Édesanyám, aki annyit dolgozott értünk: Szökő Miklósné (Molnár Erzsébet) a Kék Ibolya Honvéd Népdalkör alapító tagja, az Egri Csillagok Népdalkör tagja, életének 89. évében, 2021. január 08-án örökre megpihent. Rövid búcsúztatása 2021. január 22 -én 14 óra 30 perckor az egri Kisasszony temetőben lesz, előtte 14 órától a temető kápolnájában engesztelő gyászmisét tartunk. Gyászolja szerető lánya, drága unokái, dédunokái, menye és veje.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy özv. CZEGLÉDY OTTÓNÉ életének 77. évében 2021. január 3-án váratlanul elhunyt. Temetése 2021. január 22-én, 14 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. Gyászolja lánya, fia és családja " Váratlanul ért halálod, Búcsú nélkül mentél el, Aludd szép örök álmod, Soha nem felejtünk el."
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MACSINKA RÓBERT ISTVÁN temetési szertartásán részt vettek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik DR. PATKÓ GYÖRGY fizikus, főiskolai tanár temetésén részt vettek. Köszönjük a sok szép koszorút, virágot, az együtt érző, megható szavakat és üzeneteket, amelyekkel bánatunkban osztoztak, szomorúságunkat enyhítették. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR SÁNDORNÉ szül. Tóth Erzsébet életének 82. évében elhunyt. Temetése az egri Hatvani temetőben 2021. január 21-én, 10 órakor lesz. A gyászoló család
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk VÁRADI FERENC nyugállományú őrnagy temetésén megjelentek. Részvételükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságnak. Gyászoló Család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy özv. SZAKÁL ISTVÁNNÉ szül. Lezancsek Ilona életének 82. évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése 2021. január 18-án, 12 órakor az egri Kisasszony temetőben lesz. Előtte a temető kápolnájában 11.30 órakor engesztelő gyászmisét tartunk. A gyászoló család
Mély megrendüléssel és fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HIDY LÁSZLÓ 2021. január 1-jén 63. életévében itt hagyott bennünket. Emlékét szívünkben őrizzük.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BESZEDA ISTVÁN, életének 71. évében 2020. december 25-én, méltósággal viselt, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése 2021. január 22-én 13 órakor lesz Miskolcon a Deszka Temetőben. Kérjük, hogy a korlátozásokra tekintettel mindazok, akik tisztelték és szerették otthonukban gyújtsanak érte egy gyertyát. A Magyar Könyvvizsgálói Kamara saját halottjának tekinti. Köszönjük, hogy gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a drága férj, édesapa, nagypapa, rokon és barát MACSINKA RÓBERT ISTVÁN 2021. január 7-én életének 78. évében eltávozott közülük. Temetése a felsőtárkányi temetőben 2021. januar 13-án délelőtt 10 órakor lesz. És a temetés után 11 órakor gyaszmise lesz a felsőtárkányi templomban. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái
Konyhai praktika / 18 perce
Unja már a hagyományos panírt? Készítse így a csirkemellet!
napi adatok / 33 perce
1344 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 93 beteg
Régészet / 34 perce
Horrorisztikus leleteket rejtettek egy azték város romjai
stephen king / 34 perce
Szexizmussal vádolják a világhírű regényírót
segítség a fiataloknak / 1 órája
Közel háromszázezer fiatal munkavállalót érint az szja-mentesség
Kisfia született / 1 órája
Borzasztó tragédia! Belehalt a szülésbe a tinédzser, aki nem is tudta, hogy terhes