Rockzenészek is támogatják az SZNT aláírásgyűjtését

Erdélynek és Székelyföldnek is kiemelkedő szerepe volt abban, hogy meg tudtuk őrizni a magyarságunkat – fogalmazott Pataky Attila, amikor csatlakozott a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés támogatóihoz.

Torock, 2018. jnius 3. Pataky Attila nekel az Edda egyttes koncertjn az V. Duna Napon az erdlyi Torockn 2018. jnius 2-n. A trsg kulturlis kzpontja, a Duna Hz kiemelt programjt hagyomnyosan a nemzeti sszetartozs napjhoz kzel es htvgre idztik a szervezk. MTI Fot: Koszticsk Szilrd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az EDDA Művek frontembere mellett olyan magyarországi előadók is támogatásukról biztosították a kezdeményezést, mint a Szkítia, a Hungarica, a Historica, a Kárpátia, a Vágtázó Csodaszarvas, a Kowalsky meg a Vega, a Palmetta, a Credo és az RPG zenekarok, illetve Varga Miklós, Schmeidl Tamás, Göbl Gábor és Mentes Norbert zenészek.

A szívem hazahúz – fogalmazott kérdésünkre Pataky Attila, hiszen az őseinknek, elődeinknek, akiket én őrzőknek hívok, nagyon sokkal tartozunk, mert nélkülük mi sem lennénk.

„Erdélynek és Székelyföldnek is kiemelkedő szerepe van abban, hogy meg tudtuk őrizni a magyarságunkat. Ezért is érzem fontosnak, hogy kiálljunk most mi is az erdélyiekért és a székelyekért, de ugyanúgy a felvidéki, kárpátaljai vagy délvidéki magyarokért is. Fontos, hogy meg tudjuk őrizni egymást!” – fogalmazott az énekes, aki azt is hangsúlyozta, hogy bár sok ügy kapcsán keresik meg őket, az elfoglaltságuk miatt – mert az ő életében is 24 órából áll egy nap – csak a valóban nagyobb jelentőségű kezdeményezések mellé állnak.

„Hiszem és remélem, hogy az EDDA-tábor segít, és az ügy mellé áll. Az EDDA-tábor hatalmas. A sajtón keresztül kérem az eddásokat, hogy írják alá és támogassák a kezdeményezést. Csak együtt tudjuk megoldani, hiszen egy nemzettest és egy lélek vagyunk”

- zárta mondandóját Pataky Attila.

Ön is csatlakozhat

A polgári kezdeményezést ezen a linken, a „Támogatom” fülre kattintva interneten keresztül bárki aláírhatja. Szükség esetén a kitöltéshez az anyaországi magyarok " target="_blank" rel="noopener noreferrer">az itt található videóban kaphatnak segítséget, az erdélyi magyarok pedig itt.

Hasonlóképpen vélekedett Varga Miklós is, amikor úgy fogalmazott, hogy „minden, a Földön élő magyar embernek kötelessége, hogy segítsen magyar testvérein. Ezen belül is külön figyelemmel kell gondoljunk azon nemzettársainkra, akik önhibájukon kívül az ország határain kívül rekedtek, nem is kérdés, hogy támogatni kell őket és minden olyan ügyet, amely őket segíti.”

„Azért is érzem fontosnak kiállni a székelyek autonómiája mellett, mert nagyon szeretem Erdélyt és azon belül is a Székelyföldet. És ez kötelességem is, hiszen tiszteletbeli székely vagyok” – mondta az énekes, aki szerint

„ez az összefogás, az egymásért való kiállás nekünk is érdekünk. A magyarországi magyarokat is erősíti, ha összefogunk. Ez egyszerű matematika. A 15 millió pont 5 millióval több, mint a 10 millió.”

Varga Miklós nem tud elképzelni annál nagyobb ügyet, mint hogy Székelyföld autonómiát kapjon, hiszen a világon mindenhol természetes, hogy teljes jogú autonómiát élvezzenek azok a népek, amelyek kulturálisan, nyelvükben eltérnek az államalkotó többségtől.

„A székelyek, Székelyföld autonómiája olyan ügy kellene legyen, amely mellé nemcsak a jó érzésű zenészeknek, de minden magyar embernek oda kell állnia” – fogalmazott az énekes.

„Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy” – idézte Wass Albert gondolatát Sztrebka Erika. A Szkítia énekese bízik abban, hogy támogatásuk másokra, az őket ismerőkre is hatással lesz.

„Rólunk mindenki tudja, hogy nemes és a magyarságot érintő kérdésekben mindig kiállunk. Most sem tettünk mást, mert ellent magunknak nem mondunk! A hitelesség még egy zenekar szempontjából is fontos” – fogalmazott Sztrebka Erika,

aki bízik abban, hogy az aláírás melletti rokonszenvet kifejező, a Facebookon beállítható profilkeret divat lesz a fiatalok körében, és ezzel is támogatnak „egy nemes ügyet”.

Fábián Zoltán, a Hungarica zenekar Székelyföldről származó énekese is arról tájékoztatott, hogy formációjuk egy emberként támogatja az SZNT aláírásgyűjtő kezdeményezését.

Ő maga, na meg a zenekar máris használja Facebook-profilján a támogatást jelképező keretet.

Mint mondja:

„a közösségi média sok káros hatása mellett azért van néhány pozitív is, ez az ügy is egy példája ennek. Meglátásom szerint rajtunk, zenészeken is múlik, hogy a fiatalok éppen mit tartanak divatosnak”.

Ugyanakkor korábban és most is azért állt és áll a székely ügy mellé, mert „nemzeti ügyekben nincs A vagy B oldal, csak a nemzeti ügy”.

A népdalfeldolgozásairól is ismert Palmetta zenekar is csatlakozott azon zenekarokhoz és zenészekhez, akik a nemzeti régiók európai polgári kezdeményezés támogatására buzdítanak. Úgy vélik: azáltal, hogy a történelmi Magyarország egész területéről dolgoznak fel népdalokat, megtapasztalták, hogy „a népdalok és a magyar kultúra régen összefonódott, és a zenekar, a zenekar tagjai számára fontos a magyarság és a nemzeti értékek, ezért is állnak a kezdeményezés mellé, hiszen a felvidéki, délvidéki vagy erdélyi magyarok számára is alapvető kellene legyen, hogy megőrizhessék identitásukat”.

 

Miről szól a kezdeményezés, és miért támogassuk mi is?

A Székely Nemzeti Tanács által elindított európai polgári kezdeményezés célja, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló uniós kohéziós források elosztásánál a nemzeti regionális jellegzetességek szempontjaira is legyenek tekintettel. Annak érdekében, hogy az Európai Unió napirendre tűzze a kérdést, az aláírásgyűjtés 2019. május 7-i meghirdetésétől számított egy év alatt legkevesebb egymillió támogató aláírást kell összegyűjteni legalább hét európai uniós országból. Korábban – a Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére – hasonló módon jutott sikerre a Minority Safepack elnevezésű kisebbségvédelmi kezdeményezés, amelyről így az Európai Parlamentnek tárgyalnia kell. Bár az ügyek megoldására nem jelent teljes garanciát, hogy azok napirendre kerülnek az uniós intézményekben, ettől függetlenül nem szabad lemondani annak lehetőségéről, hogy a polgári kezdeményezéseken keresztül többletjogokat szerezzünk a magyar nemzetiségeknek, továbbá segítsük őket a felzárkózásban, az életszínvonaluk javításában, valamint kultúrájuk megőrzésében – buzdított aláírásra Gulyás Gergely kancelláriaminiszter is a kezdeményezésről szóló tavaly nyári sajtótájékoztatóján.

Borítókép: Pataky Attila énekel az Edda együttes koncertjén az V. Duna Napon az erdélyi Torockón 2018. június 2-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!