Válogathatunk

2017.09.01. 13:49

Új programokkal készülnek a Színházak éjszakájára

Idén először színháztörténeti sétákkal is készülnek a szervezők szeptember 16-án a Színházak éjszakájára, amelyre harmincöt színház készül több tucat programmal és új darabjaikhoz kapcsolódó eseményekkel.

Forrás: shutterstock

Fotó: Nomad_Soul

A korábbi évekhez képest több program és négy új csatlakozó színház várja a délutántól éjszakába nyúló rendezvényen a közönséget, akik idén először rendhagyó színháztörténeti sétákon is részt vehetnek a jól megszokott bemutatók, nyílt próbák, beszédtechnikai és részvételi színházas workshopok mellett – emelte ki Komáromi György projektvezető a rendezvényt beharangozó pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy idén a játéké lesz a főszerep, erre utal a „Rakjuk össze!” mottó is, ami a színházak és a közönség, elsősorban a fiatalok közös alkotó és együttes gondolkodó munkáját szeretné a középpontba helyezni.

Elmondta, hogy évről évre egyre több partner és közreműködő vesz részt az idén hatéves sorozatban, ami egyértelműen jelzi a rendezvény sikerét. Az önkormányzat is igyekszik segíteni a színházak munkáját egyebek mellett azzal, hogy olyan régóta halogatott és szükséges beruházásokat végez el, amelyek az intézmények életéhez és a közönség komfortérzetéhez is hozzájárulnak. Ide sorolta többek közt az Örkény Színház nézőterének, a Pesti Színház székeinek, az Új Színház zsöllyéjének és páholyainak felújítását, a Katona Kamra nézőtéri székeinek cseréjét és a József Attila színház homlokzati felújítását.

Ebben az évben a Jurányi Inkubátorház is csatlakozott a szervezőkhöz és igyekezett kreatív ötletekkel hozzájárulni a rendezvény sikeréhez – mondta Rozgonyi-Kulcsár Viktória, a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház vezetője. Kiemelte: a legfontosabb feladat idén az volt, hogy a programokat minél vonzóbbá tegyék a fiatalok számára. Elmondta: ezt a célt szolgálja az is, hogy egy külön dala is lett ebben az évben a Színházak éjszakájának: a The Biebers Rakjuk össze című szerzeménye is az új közönségréteget szeretné megszólítani.

Komáromi György elmondta, hogy az est folyamán az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet sétáinak résztvevői nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházak hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, de lesz karaoke az Őrült nők ketrece művészeivel és duettszínház a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeivel is.

Kulisszajárásra várják a közönséget Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben, lesznek nyílt tánc- és olvasópróbák, nyilvános munkaértekezlet, slam poetry és stand-up est, a gyerekeket kézműves foglalkozások és mesejátékok várják. Részt lehet venni filmvetítéseken és színházi bemutatókon, improvizációs és részvételi színházas workshopokon, tiszteletbeli bábszínész-képzésen és beszédtechnika órán, jelmezpróbán és túróscsusza-partyn vagy a vidéki színházak vendégjátékain, mester és tanítvány találkozáson, de hajnalig tartó táncos mulatságon is.

(Borítókép: Shutterstock / Nomad_Soul)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában