gyász

2017.10.30. 17:19

Végső búcsút vettek Nepp Józseftől

A legendás rajzfilmrendezőt hétfőn temették el Budakeszin.

Budakeszi, 2017. október 30. Ternovszky Béla Balázs Béla-díjas rajzfilmrendezõ beszédet mond Nepp József rajzfilmrendezõ búcsúztatásán a Budakeszi Temetõben 2017. október 30-án. MTI Fotó: Soós Lajos

Családtagjai, barátai, tisztelői és a rajzfilmszakma képviselői hétfőn végső búcsút vettek Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező-forgatókönyvírótól a Budakeszi temetőben.

„Nem búcsúzom, mert velünk maradtál, és mosolyogj ránk továbbra is, én ezt a képet fogom magammal vinni”

- hangsúlyozta búcsúbeszédében Jankovics Marcell rajzfilmrendező.

MTI Fotó: Soós Lajos

Felidézte, hogy Nepp József sok alkotótársának nyújtott segítséget. „Az én pályámban meghatározó vagy: te emeltél ki a sok kezdő közül azzal, hogy odafogadtál a Gusztáv-sorozatba, és ezzel sok minden eldőlt a számomra” – mutatott rá Jankovics, aki feledhetetlennek nevezte 56 éven át tartó kapcsolatukat, amelyben – mint mondta – Nepp József már a kezdetektől egyenrangú partnerként tekintett rá, és kölcsönösen segítették egymás munkáját.

Kiemelte, hogy az első magyar rajzfilm, amely megnevettette, Nepp József Szenvedélye volt. Jankovics Marcell szerint ez az 1961-ben készült nyolcperces rövid mozifilm jelentős mérföldkő volt a magyar rajzfilm történetében. Nepphez egy olyan újszerű stílus kötődött, amely előtte ismeretlen volt – hangsúlyozta.

MTI Fotó: Soós Lajos

Ternovszky Béla rajzfilmrendező, Nepp József barátja a kollégák és pályatársak nevében búcsúzott, és azok veszteségéről és fájdalmáról beszélt, akik nem csupán Nepp József műveit, alkotásait ismerték, szerették, hanem Nepp Józsefet az embert, a kollégát, a barátot is.

Ternovszky Béla igazi művészi polihisztornak nevezte Nepp Józsefet, aki dolgozott forgatókönyvíróként, festőként, animátorként, rendezőként és zeneszerzőként is. Legendásan szerény ember volt: Gémes Józsefet, Dargay Attilát és Jankovics Marcellt magánál tehetségesebbnek tartotta, és díjai, kitüntetései sem győzték meg arról, hogy a szakma legnagyobbjai közé tartozik. Munkája a szenvedélye, a hobbija volt, megadatott neki az a szerencse, hogy többnyire szabadon alkothatott – tette hozzá.

Mint hangsúlyozta, Nepp József 55 éven át volt mellette, nemcsak fizikailag, hanem szellemiekben, lelkiségben is, számára az életében az állandóságot jelentette, a fix pontot, az origót.

„Minden tekintetben a példaképem volt és marad”

- hangsúlyozta Ternovszky Béla.

A Magyar Mozgókép Mestere címmel is kitüntetett művészt életének 84. évében, október 6-án érte a halál. A rajfilmrendezőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti.

Nepp József 1934. június 23-án született Csepelen, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után került a Pannónia Filmstúdióba. Első műve, a Szenvedély című rajzfilm szakított a mesehagyománnyal és új korszakot nyitott a karikatúrastílusban rajzolt aktuális, groteszk, sőt abszurd történetekkel.

1964-ben készült a Gusztáv-sorozat, amelynek Dargay Attila és Jankovics Marcell mellett ő volt a szülőatyja. A Mézga család, majd a Dr. Bubó tévésorozat sikerében is nagy szerepe volt, nem véletlenül nevezik őt az animációval foglalkozó filmtörténészek a magyar animáció mindenesének.

Sok egész estés és kisrajzfilm írója és társ-forgatókönyvírója, közreműködött a Lúdas Matyi (1976), a Szaffi (1984), Az erdő kapitánya (1987) elkészítésében. Számos közös produkcióban, például a János vitézben (1973) animátorként dolgozott. Gyakran szerzett filmzenét is. 1983-ban önállóan rendezte a Hófehért, a Grimm-mese szokatlan, szatirikus feldolgozását, majd 1986-ban a Gréti... című filmet. Az Iparművészeti Főiskola animáció tanára is volt. Az 1980-90-es években már főként a televíziónak dolgozott.

1967-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki, 1974-ben érdemes művész, 1981-ben kiváló művész lett. 1999-ben megkapta a Kossuth-díjat, majd 2006-ban a Magyar Mozgókép Mestere elismerést.

Borítókép: MTI Fotó: Soós Lajos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!