gyulai Almásy-kastély

2018.04.25. 19:00

Visszakerültek az egykori családi műkincsek

Visszakerült több, egykor a család birtokában lévő festmény és litográfia a gyulai Almásy-kastélyba, az ebből nyílt tárlatot Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg szerdán.

Latorcai Csaba felelevenítette, 2017 decemberében kereste meg gróf Almásy Dénes legidősebb unokája, Pongrácz István és kérte arra, hogy engedélyezze az időközben a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum leltárába került, egykor a kétegyházi Almásy-kastélyban lévő öt olajfestmény és három litográfia áthelyezését a gyulai kastélyba.

Elmondta, a kormány egy rendelettel is támogatja azt, hogy a második világháború és az azt követő diktatórikus rendszer alatt kisajátított magánvagyonok állami-önkormányzati tulajdonból visszakerüljenek a leszármazottakhoz.

Mostanáig mintegy 9500 vagyontárgyat igényeltek vissza az örökösök, amelyből csaknem 7500 esetében állapították meg, hogy nem az állam tulajdonát képezik.

Latorcai Csaba kiemelte, hogy a kulturális örökség megőrzését és bemutatását alaptörvényben rögzített feladatnak tekintik, amely a nemzeti identitás erősítését szolgálja. A kastélyba került alkotásról szólva közölte, azok „közös történelmünk, magyarságunk egy jelentős darabját jelenítik meg”.

Görgényi Ernő, Gyula polgármestere elmondta, hogy a két éve felújított kastélyban egyetlen eredeti berendezés sem maradt meg. A kiállítóhely nem sokkal megnyitása után „közösségi emléktérré” vált, egyre többen kezdték magukénak érezni és számos értékes műtárgyat ajánlottak fel. Így kerültek egy 1873-as zongora, egy ezüst halkés és Ferenc József portréja mellett étkészletek, kancsók, könyvek és litográfiák a kastélyba. Pongrácz István felajánlása a legértékesebb mind közül – emelte ki a városvezető. A kastélyba került öt olajfestmény közül kettő a neves festőművész, Barabás Miklós portréja, az egyik idősebb Almásy Kálmán grófot, a másik Almásy Ignácnét ábrázolja, a képek 1872-ben és 1874-ben készültek. Két festmény 19. századi ismeretlen szerző műve, gróf Festeticsné, valamint Almásy Dénes portréja; egy pedig egy 17. századi művész alkotása, melynek címe: Kutya és macskák harca. A litográfiák a 19. században készültek, tájképeket és egy lovascsatát ábrázolnak.

Az alkotások 1949. december 14-én kerültek a békéscsabai múzeum – a jelenlegi Munkácsy Múzeum – gyűjteményébe mint a „nemzet szempontjából fontos” magángyűjtemények.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában