gyerekeknek és családosoknak

2017.07.27. 07:06

Víziszínházi produkciókat tartanak Velencén

Az Esztrád Színház Velencei VíziSzínháza idén nyáron is színes programokkal várja a közönséget.

A Velence Korzó tetőteraszán található Folkteraszon a gyerekeknek péntektől vasárnapig tartanak foglalkozásokat, de itt fedezhetik fel az Öko labirintus rejtelmeit is.

A családosokat Gyermekszínház várja, míg az Ugródeszka színi tanodáknak és amatőr csoportoknak ad bemutatkozási lehetőséget. Esténként pedig minden korosztálynak szóló színházi előadások zárják a programok sorát.

Július utolsó péntekén interaktív zenés előadás, majd interaktív irodalmi est várja az érdeklődőket, míg este Koltai Róbert Lerajzolom percek alatt című retro kabaréját élvezhetik a jelenlévők. Szombaton mesekoncert, Öko mesejáték, Szabadsághegy címmel színmű, valamint Pindroch Csabával és Verebes Lindával Peter Quilter: Mr. & Mrs. – Pár-bajok 5 színben című darab szerepel a programban.

Vasárnap gyerekeknek szóló koncert, népmesei előadás, eklektikus zenei koncert és Abba Show musical est várja a szórakozni vágyókat.

A szervezők a következő hétvégékre is színvonalas programot állítottak össze. Például augusztus 11-13-án Arany János születésének bicentenáriuma tiszteletére az Arany 200 műfordító drámapályázat legjobb előadását mutatják be, de láthatóak lesznek A lantos – Gála címmel az Arany 200 népzenei pályázat díjazottjai is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!