Bulvár-celeb

2021.04.10. 16:06

Már csak ez hiányzott: újabb vírusokat találtak egy vuhani laborban, emberre is veszélyesek lehetnek

Az azonosítatlan koronavírusokat több kínai mezőgazdasági laborban is titokban őrizgették.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A 2017 és 2020 között piacra dobott rizs- és gyapotmintákban olyan genetikai szekvenciákat találtak, amelyek a MERS és SARS vírusokhoz hasonló kórokozók örökítőanyagaira utaló nyomokat tartalmaztak – írta meg a Liner nyomán a Bors.

Újabb pandémia indulhat be?

Ugyan a génmódosított növények önmagukban nem veszélyesek az emberre, viszont azok a laborok, ahol a növények genetikai örökítőanyagok alapjait őrzik, már sokkal inkább,

az ArXiv nevű tudományos szaklap szerint ugyanis akár kiinduló pontjai is lehetnek egy újabb pandémiának, ha nem tartják be a szükséges óvintézkedéseket és biztonsági szabályokat, netán valaki hibázik.

Még az eddiginél is nagyobb odafigyelésre van szükség a laboratóriumokban
Fotó: Shutterstock

 

Azonban a lap kihangsúlyozza, hogy a kutatást egyelőre még a szakértők nem bírálták el, emellett a kanadai, spanyol és japán szerzőkön kívül olyan tudósok is szerepelnek a szakértők között, akik nem állnak kapcsolatban egyetlen kutatóintézettel sem.

Az adatok a laborból származnak

Az azonban érdekes, hogy a tanulmány 2017-es adatait abból a vuhani laborból szerezték meg, amit korábban többször is meggyanúsítottak azzal, hogy a biztonsági protokoll megszegésével ők eresztették ki a világba a koronavírust.

Drámai figyelmeztetést adott ki az ENSZ

Figyelmeztető Az ENSZ égisze alatt működő Biodiverzitási és Ökoszisztéma-szolgáltatási Kormányközi Tudományos Testület egyébként nemrég értékelt ki egy friss kutatást. A 108 oldalas dokumentum szerint

a Covid-19 a hatodik olyan világjárvány, amely a spanyol influenza 1918-as kitörése óta az emberiséget sújtja. Ezekért a járványokért minden esetben olyan kórokozók feleltek, melyek állatoktól származtak,

de a megjelenésünk szinte teljes mértékben az emberiség környezetpusztító tevékenységének köszönhető – írja a Ripost.

A még ismeretlen vírusok fele potenciálisan veszélyes az emberre
Fotó: Shutterstock

 

Az állatokról emberekre (és fordítva) terjedő betegségeknek – tudományos nevükön zoonózisoknak – közel egyharmada azért jelenik meg, mert az ember folyamatosan pusztítja a vadállatok természetes élőhelyét, melynek köszönhetően növekszik az amúgy elkerülhető kontaktusok száma.

A testület által kiadott tudományos jelentésben az is szerepel, hogy

a nagyvilágban megközelítőleg 1,7 millió felfedezésre váró vírus található, melyeknek több mint a fele embereket is képes lehet megfertőzni, tehát potenciálisan járványveszélyes kórokozóként kell kezelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!