Bulvár-celeb

2021.05.23. 12:03

Kiderült, egy eddig nem ismert komoly problémát okoz a koronavírus-fertőzés

A birminghami egyetem kutatásai alapján a koronavírus az immunrendszer korai öregedéséhez vezethet.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Úgy ahogy az egész szervezetünk úgy az immunrendszerünk is öregszik. De az csak kevesen tudják, hogy az immunrendszer minden embernél másként öregszik. Ezt nevezik az ember immunkorának. Ennélfogva egy 40 éves ember immunrendszere lehet 20, de akár 80 éves is.

A birminghami egyetem kutatásai alapján kiderült, hogy a koronavírus-fertőzésen átesettek között három hónappal a kórházi kezelés után már jelentkeztek az immunrendszer korai elöregedésének jelei.

Korábbi tanulmányok már megmutatták, hogy egyes traumatikus sérülések és krónikus betegségek is képesek az immunrendszer korai öregedésének előidézésére, ám ez az első alkalom arra hogy egy vírusfertőzés is képes lehet ennek a folyamatnak a beindítására – írta a newscientist nyomán a life.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!