megdöbbentő

2021.10.26. 08:30

Durva! Kiderült, hogy kezelték csillapíthatatlan szexéhsége miatt a volt spanyol királyt

I. János Károly újabb botrányáról a korábbi spanyol rendőrfőnök tálalt ki egy parlamenti meghallgatás során.

Csillapíthatatlan szexuális étvágya miatt női nemi hormonokkal és tesztoszteronblokkoló injekciókkal kezelték I. János Károly volt spanyol királyt, mivel az uralkodó nőügyei „veszélyt jelentettek az állambiztonságra nézve” –írja a spanyol sajtóra hivatkozva a The Sunday Times internetes kiadása.

A 2014-ben visszavonult spanyol királyról Jose Manuel Villarejo volt rendőrfőnök teregette ki a szennyest egy parlamenti meghallgatás során. Villarejo, aki ellen zsarolás miatt jelenleg is bírósági eljárás folyik, azt mondta, hogy a spanyol titkosszolgálat és a Nemzeti Hírszerző Központ (CNI) közösen, egy fedett akció keretében „női hormonokat és tesztoszteron-gátlókat adott be több alkalommal is a volt uralkodónak, hogy csökkentsék a libidóját.” A rendhagyó intézkedésre állítólag azért volt szükség, mert a jelenleg 83 éves I. János Károly egy olyannyira „szenvedélyes ember volt az uralkodása alatt, amely már kockázatot jelentett az állam stabilitására és biztonságára nézve.”

Villarejo eskü alatt azt vallotta, hogy személyen ugyan nem vett részt I. János Károly hormonkezelésében, de az uralkodó korábbi szeretője, egy német származású dán üzletasszony, Corinna zu Sayn-Wittgenstein kitálalt neki az ügyről, melyről hangfelvételt is készített. A volt rendőrfőnök szerint a kezelés ötletet a titkosszolgálat egykori elnöke, Félix Sanz Roldán találta ki, aki köztudottan jó viszonyt ápolt a volt uralkodóval.

 

I. János Károly egyébként 1975-től 2014-ig uralkodott, majd lemondott a spanyol trónról fia, VI. Fülöp javára. Tavaly az Egyesült Arab Emírségekbe emigrált, miután összefüggésbe hozták egy több millió eurós korrupciós botránnyal.

A kegyvesztett uralkodó szexuális étvágya sosem volt titok hazájában. Amadeo Martinez Ingles spanyol történész, a „János Károly: Az 5000 szerető királya” című könyvében például azt írta hitelesített forrásokra hivatkozva, hogy legaktívabb időszakában az uralkodó 62 nővel feküdt le hat hónap leforgása alatt – írja a Ripost.

 

Ezek is érdekelhetik