Újjászületett

2022.07.02. 06:55

Három órán át volt odaát, visszahozták a halálból a fiatal férfit

A 27 éves Tommy és barátja januárban döntöttek úgy, hogy a nagy hideg ellenére megmásszák az angliai Blencathrát. Vállalkozásuk kis híján tragédiával végződött.

Tommy egy idő után félrebeszélt, drasztikusan csökkent a testhőmérséklete, majd megállt a szíve. A férfinak az intenzív osztályon sikerült megmenteni az életét — írja a Life.hu.  

„Kihűltem, leállt a szívem, gyakorlatilag 3 órán keresztül halott voltam. Később elmesélték, hogy a hegyimentők háromszor ütöttek ki ahhoz, hogy újrainduljon a szívem, majd mentőhelikopterrel kórházba szállítottak" 

– mesélte a DailyStarnak Tommy, akinek a kórházba szállításkor mindössze 18 fokos volt a teste.

A férfi elmondta, hogy az intenzív osztályon ébredve semmire nem emlékezett, azt hitte, autóbalesetet szenvedett.  "Az orvos azt mondta, nem gondolta, hogy túl fogom élni" – tette hozzá Tommy, aki ma már jól van, kocogni is tud.

A lap arról is ír, hogy Tommy az egyetlen ember, akit ilyen kihűlt állapotban is meg tudtak megmenti a hegyimentők.

Illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!