írólak

2018.06.19. 21:35

Különleges célt szolgál mostantól Thomas Mann villája

A kaliforniai házban többek között Bertolt Brecht és Albert Einstein is megfordult.

Transzatlanti találkozóhelyként fog szolgálni Thomas Mann egykori kaliforniai villája, az épületet helyi idő szerint hétfő este nyitotta meg Frank-Walter Steinmeier német köztársasági elnök, az ünnepségen jelen volt a Nobel-díjas német író unokája, a 77 éves Frido Mann is.

Thomas Mann és családja mintegy tíz éven át élt a Los Angeles nyugati szélén fekvő Pacific Palisades városban lévő villában a náci Németországból való 1942-as elmenekülése után. Itt születtek kései művei, köztük a József és testvérei tetralógia utolsó kötete. A villa akkoron találkozóhelyként szolgált a nácizmus olyan száműzöttjei számára, mint Bertolt Brecht, Arnold Schönberg, Kurt Weill, Theodor Adorno és Albert Einstein.

A német állam 2016-ban vásárolta meg az épületet egy helyi ingatlanügynökségtől azzal a céllal, hogy a kultúrák közötti párbeszéd házává alakítsa.

A San Rom Drive 1550. szám alatti található házat Julius Ralph Davidson Bauhaus-építész tervezte Thomas Mann elképzelései alapján. Egyebek közt kandalló és hat fürdőszoba van benne, medence is tartozik hozzá.

A közeli Feuchtwanger-házhoz (Villa Aurora) hasonlóan a Mann-villában ösztöndíjasok is nyernek majd elhelyezést és olyan kulturális projekteket valósítanak meg, amelyek közelebb hozzák egymáshoz a nemzeteket, főként az Atlanti-óceán két partján fekvő országokat.

Villa Aurorában lakott az egyik legnépszerűbb 20. századi német író, a zsidó származású Lion Feuchtwanger, aki 1932 novemberében felolvasókörútra indult Angliába és az Egyesült Államokba, a nácik 1933-as hatalomra jutása után azonban nem tért vissza. Háza 1995 óta a német-amerikai kulturális együttműködés helyszíneként szolgál.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!