időutazás

2018.09.06. 08:06

Virtuálisan teremtik újjá a Jézus korabeli Jeruzsálemet

A látogatók különleges sétát tehetnek a szent város egykori utcáin.

A virtuális valóság (VR) technikájával mutatja be a Jézus korabeli Jeruzsálemet a város helytörténeti kiállítóhelye, a Dávid-torony Múzeum – jelentette a The Times of Israel című angol nyelvű honlap szerdán.

Az izraeli régészeti hatóság (IAA) szakembereinek segítségével elkészített számítógépes szimuláció

újrateremti a kétezer évvel ezelőtti város utcáit és nevezetes épületeit, köztük a zsidók Szentélyét, ahol a keresztény hagyomány szerint Jézus is tanított.

Ekkoriban, a Róma kegyéből i.e. 37-től i.sz. 4-ig uralkodó Heródes idején fénykorát élte a város, hatalmas építkezések zajlottak mind Jeruzsálemben, mind az egész országban. Új kikötőváros épült Caesarea néven, és hatalmas sivatagi erődítmény Maszada néven a Holt-tengernél.

A régmúlt kor szimulációját a Lithodomos nevű ausztrál startup hozta létre a lehető legnagyobb pontosságra törekedve.

Hasonló projektek születtek korábban már Rómában, Athénban, Londonban és más városokban is.

A VR-szemüveges túrán a jeruzsálemi utcákon idegenvezetők kísérik a látogatókat, akik kilenc különösen fontos pontot tekinthetnek meg. Esténként a Dávid-torony Múzeum fényjátékokkal is várja a közönséget.

A mai Izrael állam területén található Jeruzsálem a világ egyik legősibb városa, amely már időszámításunk előtt 4000 évvel is lakott volt, hosszú történelme során többször is lerombolták, de mindannyiszor újjáépült. A várost az úgynevezett ábrahámita (vagyis Ábrahámtól eredeztetett) vallások, a judaizmus, a kereszténység és az iszlám is szent helyként tiszteli, itt halt kereszthalált Jézus is.

Borítókép: AFP PHOTO / THOMAS COEX

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!