Tapsvihar

2019.12.16. 16:18

Félórás ovációval ünnepelték Plácido Domingót (videó)

A 78 éves spanyol sztártenor a milánói Scalában adott gálakoncertet.

Fotós: AFP

Félórás ovációval ünnepelte vasárnap este a milánói Scala közönsége Plácido Domingót, aki az észak-olaszországi operaházban való első fellépésének 50. évfordulója alkalmából adott gálakoncertet.

A spanyol sztártenor a színpadon egyedül állva, kezében három sárga rózsaszálat tartva énekelte el a közönségnek a No puede ser című áriát, miután a koncert vendégfellépőivel, a kórussal és a zenekarral karöltve már két ráadást is adott.

A 78 éves operaénekest rendkívül meghatotta a több mint fél órán tartó ováció, amely még a világ leghíresebb operaházai közé tartozó Scalában is ritkaságnak számít.

A tapsvihar egy pontján aztán Domingo megcsókolta a színpadot, amelyen 1969. december 7-én énekelt először Giuseppe Verdi Ernani című operájának címszerepében.

Pályafutása során összesen 135-ször lépett fel a Scalában 22 operában.

Az 50. évfordulót ugyanakkor beárnyékolja, hogy az amerikai operaházak a közelmúltban törölték programjukból Domingo fellépéseit, miután az AP hírügynökség arról adott hírt, hogy több mint 20 nő vádolta meg szexuális zaklatással és szexuális töltetű illetlen magatartással a művészt.

Az operavilág egyik legnagyobb sztárja maga jelentette be október elején, hogy távozott a Los Angeles-i operaháztól, miután az elmúlt hónapokban őt ért vádak ellehetetlenítették ottani munkáját. Alig egy héttel korábban a New York-i Metropolitan operaháztól vált meg a művész, ugyanezzel az indoklással.

Domingo tagadja az ellene felhozott vádakat, és bár egy rövid ideig nem nyilatkozott senkinek, a közelmúltban ismét elkezdett interjúkat adni az európai fellépéseire készülve. Ezekben elmondta, mindig úriemberként viselkedett és soha nem élt vissza a hatalmával.

Hozzátette, hogy

folytatni kívánja a koncertezést, legalábbis a 2021-re betervezett fellépéseit meg akarja tartani.

Borítókép: Plácido Domingo

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!