Festészet

2022.01.16. 15:09

A madridi Prado Múzeum már novemberben kiállítással nyitja meg a 2023-as Picasso-emlékévet

A madridi Prado Múzeumban már ebben az évben kezdetét veszi az a programsorozat, amellyel Pablo Picasso halálának jövőre esedékes 50. évfordulójára emlékeznek szerte Spanyolországban - jelentette be Miguel Falomir igazgató, ismertetve a világhírű képtár 2022-es terveit.

Mint mondta, a Picasso és El Greco című, novemberben nyíló kiállítás arra akar rávilágítani, hogy a spanyol manierizmus legnagyobb mestere, El Greco művészete milyen szerepet játszott Pablo Picasso kubizmusának létrejöttében.

A 20. század egyik legismertebb, legsokoldalúbb képzőművésze ráadásul különleges módon is kapcsolódik a Pradóhoz, mivel 1936-ban az intézmény igazgatójává nevezték ki 

- idézte fel Falomir.

Elmondása szerint a múzeum idei időszaki kiállításainak tervezésekor szempont volt, hogy olyan kortárs alkotókat vonultassanak fel, akik valamilyen módon kötődnek a képtárhoz, így esett a választás Picasso mellett Fernando Zóbelre, aki számos művét ebben az épületben festette, valamint Philippe Parrenóra, aki audiovizuális montázst készített Francisco de Goyáról, a Prado gyűjteményének egyik legfontosabb művészéről.

A klasszikus kiállítások sora márciusban indul Annibale Carracci olasz barokk festő  műveivel, és májusban folytatódik a spanyol Luis Paret y Alcázar újrafelfedezését ígérő tárlattal, akinek munkásságát elhomályosította kortársa, Francisco de Goya. Végül októberben A reneszánsz felfedezése címmel az olasz cinquecento nápolyi spanyol művészeit mutatják be.

Az állandó kiállítás is változásokon megy majd át az év során, például 50, eddig ki nem állított szobrot helyeznek el a múzeum központi részén, emellett számos kisebb, tematikus tárlatot terveznek néhány műalkotás átrendezésével.

Miguel Falomir beszámolt arról, hogy a tervek szerint ebben a félévben megkezdődhetnek a Királyok terme elnevezésű épületrész átalakítási munkálatai. A 36 hónaposra tervezett építkezést követően egy 1300 négyzetméteres korszerű kiállítótér jön létre az időszaki kiállítások számára.

Az igazgató kitért arra, hogy 2021-ben 7,1 millió euró bevétele volt a múzeumnak a jegyeladásokból, ami magasabb a tavaly előtti 3,7 millió eurónál, de jócskán elmarad a koronavírus-járvány előtti 20 millió eurótól.

A múlt évben több mint 1,1 millióan voltak kíváncsiak a múzeum kiállításaira. 2020-ban 852 ezren jártak a múzeumban, míg 2019-ben 3,2 millióan látogattak el a Pradóba.

 

Borítókép: a Prado Múzeum (Alvaro Hurtado/NurPhoto/AFP)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!