Elfeledett kincs

2017.07.25. 18:23

40 év után került elő Alice Cooper Warhol-képe

Alice Cooper amerikai rockénekesnek több mint negyven év után jutott eszébe, hogy annak idején ajándékba kapott egy vélhetően dollármilliókat érő Andy Warhol-képet, amely egy rakás turnékellék között vészelte át az elmúlt évtizedeket.

A Little Electric Chair című, villamosszéket ábrázoló vörös selyemszitanyomatot, amely Warhol Death and Disaster című sorozatának része, felgöngyölve és egy képtartó hengerbe téve találták meg egy raktárban az 1970-es évekből származó színpadi kellékekkel együtt. Warhol egy hasonló alkotása 10,5 millió dollárért (2,7 milliárd forint) kelt 2014-ben a Christie's egy New York-i aukcióján.

A mámoros 70-es évek

Cooper és Warhol az 1970-es években találkozott és kötött barátságot. Cooper, valódi nevén Vincent Furnier, ekkor költözött New Yorkba akkori barátnőjével, a néhai Cindy Langgel. A párt a híres Studio 54-ben mutatták be Warholnak – írta a BBC News.

„Akkoriban minden a rock 'n' rollról szólt, semelyikünk nem figyelt semmire. A kábítószer és az ivászat kavargó örvénye volt az az időszak.”

- mondta Shep Gordon, aki immár több mint negyven éve Cooper menedzsere.

Lang, aki Warhol Interview című magazinjának a borítóján is szerepelt, később megkérte Gordont, hogy vásárolja meg az ő nevében a Warhol-képet nagyjából 2500 dollárért. Lang születésnapi ajándéknak szánta az alkotást Coopernek.

„Alice azt mondja, hogy emlékszik egy párbeszédre Warhollal a képről. Úgy véli, hogy a beszélgetés valóban megtörtént, de nem merne a Bibliára megesküdni”

- mondta Gordon. Miután részleteiben sikerült visszaidéznie a néhai pop-art művésszel folytatott beszélgetést, Cooper gyanítani kezdte, hogy valami igen értékes tárgy van a tulajdonában, ezért megpróbált minél többet felidézni abból az időszakból.

Az előkerült kincs

Végül aztán a zenész édesanyja segített megfejteni, hogy hol lehet a kortárs műalkotás. „Beszéltünk Alice anyukájával, aki azt mondta, hogy szerinte még mindig raktárban lehet az alkotás” – idézte fel Gordon, hozzátéve, hogy nagyjából hat hónapba telt, mire átfésülték a raktárt, ahol egyebek között egy villamosszék-utánzatot is találtak.

Gordon szerint az 1970-es évek elején nem tulajdonítottak különösebben nagy értéket a műnek. „Andy Warhol akkor még nem az az Andy Warhol volt” – jegyezte meg a menedzser.

A kép eredetiségét a Warhol-szakértő Richard Polsky is megerősítette. „Látni kellett volna Alice arcát, amikor Richard Polsky elküldte, hogy mennyi a kép becsült értéke. Leesett az álla és rám nézve azt mondta: Most szórakozol? És ez az én tulajdonomban van!”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!