Szigorúan bizalmas

2017.07.24. 21:26

Botrány lett a Mandela utolsó éveiről szóló könyv miatt

Kivonták a forgalomból a Nelson Mandela néhai dél-afrikai elnök utolsó éveiről szóló, a háziorvosa által írt könyvet. A legendás politikus családja nagyon rossz néven vette, hogy a szerző publikált orvosi titoknak számító információkat is a 2013 decemberében 95 évesen elhunyt Nobel-békedíjas emberi jogi harcosról, a fajüldöző rezsim elleni küzdelem szimbólumáról

A kiadó, a Penguin Random House hétfőn jelentette be, hogy „a család iránti tiszteletből” azonnal hatállyal visszavonja a Mandela's Last Years című, július 18-án megjelent könyvet, amelyet Vejay Ramlakan, a néhai elnök orvosa írt a hazáját az apartheid rendszerből 1994-ben kivezető politikus utolsó éveiről.

Sajtóértesülések szerint Graca Machel, Nelson Mandela özvegye bírósági perrel fenyegette meg a kiadót és a szerzőt az intim részletek és orvosi titkok kifecsegése miatt, és ebbéli szándékában támogatták a család más, befolyásos tagjai is.

A könyv aprólékosan leírja például, miként köhögött vért a hosszan betegeskedő Mandela egy fertőző tüdőgyulladás miatt, hogyan kapott lángra egy mentőautó, amely 2013 júniusában a kórházba száguldott vele, és miként fedeztek fel egy titokban felszerelt kamerát a hullaházban, ahol Mandela holtteste feküdt.

A kiadó közleménye szerint a könyv azt a bátorságot és erőt akarta lefesteni, amelyet Nelson Mandela élete utolsó pillanatáig tanúsított, és egyáltalán nem akartak tiszteletlenek lenni, a családtagok negatív reakcióira tekintettel azonban a visszavonás mellett döntöttek – adta hírül az MTI.

A szerző egy vasárnapi tévéinterjúban azt állította, hogy a könyv kiadása előtt konzultált minden érdekelt féllel, megkapta a család engedélyét is a publikáláshoz, ugyanakkor nem volt hajlandó megnevezni, hogy személy szerint ki bólintott rá a memoár megjelentetésére.

A Nelson Mandela Alapítvány szerint a könyvnek nem kellett volna megjelennie, és kiadásához az alapítványnak nincs is semmi köze. Az alapítvány szóvivője szerint alaposan áttanulmányozzák a szöveget, és közzéteszik az összes „pontatlanság” listáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!