FIFA-szabálymódosítás

2018.04.04. 13:29

Rövid időn belül furcsaságokat láthatunk a pályán

Új szabályok bevezetését tervezi a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) - erről Zvonimir Boban, a szervezet főtitkárhelyettese nyilatkozott.

A 49 éves sportvezető a Sport Bildnek elmondta: a három változtatást egyelőre ifjúsági mérkőzéseken tesztelik.

„Eddig az edzőket és a szakmai stáb tagjait azonnal elküldték a kispadtól, ha fegyelmezetlenek voltak, mostantól viszont sárga lappal figyelmeztethetik őket, hogy kontrollálják a viselkedésüket” – mondta a korábbi jugoszláv és horvát válogatott játékos.

Boban elárulta, hogy a jövőben az öt és felesről elvégzett kirúgásnál a labdának már nem kell elhagynia a tizenhatos vonalát, hogy játékba kerüljön, illetve

a lecserélt játékosok bárhol elhagyhatják a pályát, nem kell a kispadokhoz menniük.

„A lecserélt játékos gyakran túl lassan ment le a pályáról, ami időhúzásra adott lehetőséget, az ellenfél szurkolóit pedig felbosszantotta” – közölte a főtitkárhelyettes. Hozzátette: a játékvezető az új szabály értelmében elrendelheti, hogy a lecserélt labdarúgó a pálya bármely részén elhagyja a játékteret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában