elveszik a varázs

2019.10.16. 10:16

Gulácsiék edzője felszólalt a szuperliga ellen

Julian Nagelsmann, az RB Leipzig trénere szerint könnyen túltelítetté válhat a futballpiac.

Fotós: Picture-Alliance/AFP

A 32 éves szakember szerint egy esetleges európai szuperliga bevezetése nem tenne jót a labdarúgásnak, és ezzel együtt a szurkolóknak sem.

„Ez a sportág tömegeket mozgat meg, milliók nézik vagy űzik maguk is. Ha azonban kétnaponta mérkőzés lenne, megszűnne a varázs. Koncertre sem megyünk minden másnap”

- fogalmazott a fiatal szakember a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva.

Hangsúlyozta:

a futballnak különlegesnek kell maradnia, ha eltúlozzák, akkor „a spirál éppen az ellenkező irányban fog forogni”.

Nagelsmann szerint ésszerű, hogy a labdarúgás több figyelmet kap, mint a többi sportág.

„Sok ember él belőle. És ha ebből a szempontból nézzük, teljesen indokolt a népszerűsége”

- mondta, hozzátéve ugyanakkor: kissé komikusnak találja, hogy a kevésbé népszerű sportágak világbajnokságai manapság már szinte el sem jutnak az emberekhez.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!