Labdarúgás

2022.07.30. 09:56

Ronaldo vasárnap a Manchester Unitedban lép pályára

Cristiano Ronaldo lehetséges átigazolásáról hetek óta olvasni, az ötszörös aranylabdás portugál futballista azonban a következő mérkőzését valószínűleg még a Manchester United színeiben játssza.

 A 37 éves szupersztár a közösségi médiában üzente meg rajongóinak, hogy "Király vasárnap játszik", 

ez pedig minden bizonnyal azt jelenti, hogy pályára lép a Manchester Unitedben, amely ezen a napon a spanyol Rayo Vallecanóval találkozik felkészülési mérkőzésen.

Ronaldo a Sporting Lisboában kezdte pályafutását, majd a Manchester United következett, onnan került a Real Madridhoz, ahonnan a spanyol sztárcsapat történetének legjobb góllövőjeként távozott 2018-ban. Ezután a Juventust erősítette, majd tavaly nyáron visszatért Manchesterbe, a csapat viszont csak hatodik lett a Premier League-ben.

Július közepén Erik ten Hag, az angol klub új vezetőedzője hangsúlyozta: meg akarják tartani Ronaldót, akinek jövő nyárig szól a szerződése. Egyúttal cáfolta a távozásáról szóló híreket, miután szóba hozták a többi között a Chelsea-vel, a Bayern Münchennel, a Paris Saint-Germainnel, a Napolival, valamint az Atlético Madriddal is.

Borítókép: A portugál Cristiano Ronaldo a labdarúgó Nemzetek Ligája A divíziója 2. csoportja harmadik fordulójának Portugália-Csehország mérkőzésen Lisszabonban 2022. június 9-én. Fotó: MTI/EPA-LUSA/Antonio Cotrim

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában