vakáció

2018.03.06. 10:36

Nyaralni indul? Ne várjon az utolsó percig a foglalással!

Touroperátorok úgy vélik, az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem lehet majd az utolsó pillanatban helyeket foglalni a népszerű nyaralóhelyekre.

A nagymértékű keresletnövekedés miatt – amely egész Európára jellemző volt – a korábbi években nagyon sokan pórul jártak azok közül, akik az utolsó pillanatos last minute utakra vártak. Ők sok esetben csak nagy kompromisszummal tudtak utazni – mondta a vg.hu-nak Molnár Anita, az IBUSZ kommunikációs menedzsere.

A szakember emlékeztetett: sok üdülőterületen már most stop booking van a népszerű szállásokra, sőt több időpontban, az elő- és főszezoni hetekre lekötött kapacitásaik már most elfogytak. Hasonló tapasztalatokról számolt be Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője. Szerinte ugyan ezeknél az úti céloknál igyekeznek további kapacitásokat lekötni, de szinte biztos, hogy az ilyen desztinációknál nem lesznek az utolsó pillanatban nagyon alacsony árak.

A last minute piac beszűkülése a Kartago cégvezetője szerint már az előfoglalásnál is látszik: a társaság már közel háromszor annyi foglalást regisztrált, mint tavaly a hasonló időszakban. A Neckermann utasköre minden évben egyre nagyobb arányban foglal az előfoglalási időszakban, mert ráébredtek, hogy ilyenkor kedvezőbbek az árak, s még a teljes paletta elérhető, míg a last minute időszakban csak a maradékból lehet válogatni – nyilatkozta Szvoboda János cégvezető.

Az OTP Travelnél tenni is próbáltak az egyébként erősödő előfoglalási szezon fellendítéséért. Mikola György marketingvezető emlékeztetett, hogy már tavaly novemberben megjelent a tengeri hajóutas katalógusuk, s mára a csoportos tengeri hajóútjaik kapacitásainak nagy részét értékesítették. A fentiek miatt a társaság egyelőre nem tervez akciós kampányokat idén sem.

A Neckermann statisztikái szerint útjaik felét sikerült tavaly az előfoglalási szezonban értékesíteni – az adatok szerint idén ennél magasabb arányt fognak elérni. Az IBUSZ foglalási állománya az elmúlt év hasonló időszakával összehasonlítva 38 százalékos emelkedést mutatott még az Utazás 2018 kiállítás előtt.

Molnár Anita szerint ebben nagy szerepet játszanak a last minute ajánlatoknál sokszor nagyobb kedvezményt kínáló first mi­nute kedvezmények, amelyek kihasználása egyre többeknek fontos, míg mások a kiszámíthatóságot, a biztonságot keresik, nem bízzák a véletlenre utazásukat. A first minute kedvezmények általában a teljes kínálatra elérhetők, a cégek jellemzően március végéig tartják akciós ajánlataikat.

Borítókép: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!