statisztika

2018.07.17. 14:08

123 millió gyerek kapott védőoltást tavaly

A gyerekek nagyjából 90 százaléka kapta meg a DiPerTe, vagyis a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellen tartósan védő vakcina legalább egy dózisát tavaly.

Mintegy 123 millió gyerek kapott 2017-ben immunizációt életveszélyes betegségek és fertőzések ellen – derült ki az ENSZ frissen közzétett jelentéséből.

A gyerekek nagyjából 90 százaléka kapta meg a DiPerTe, vagyis a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellen tartósan védő vakcina legalább egy dózisát tavaly – áll az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) és a UNICEF adatain alapuló jelentésében.

A 2010-es számokhoz képest tavaly a világon 4,6 millióval több gyereket immunizáltak, ennek oka a népesség gyarapodása.

Második adag kanyaróvakcinát 167 ország adott a rutinszerű oltások listájához, 162 országban oltanak rubeola ellen, ennek eredményeként 52 százalékosra nőtt a két betegség elleni védettség, mely 2010-ben mindössze 35 százalék volt.

A HPV-vírus elleni védőoltást 79 országban vezették be, hogy védje a nőket a méhnyakráktól.

A sikerek mellett azonban arra is kitér a jelentés, hogy további erőfeszítésekre van szükség, mivel tavaly majdnem 20 millió gyerek nem részesült teljes immunizációban. Közülük 8 millió él háború vagy válság sújtotta, valamint bizonytalan helyzetű területeken.

A nem védett gyerekek egyre növekvő hányada él közepes jövedelmű országokban, ahol egyre nagyobbak az egyenlőtlenségek és gyarapodik a leszakadók száma, ami miatt sok gyerek nem jut védőoltáshoz sem.

A súlyos csecsemő- és kisgyermekkori hasmenést kiváltó rotavírus és a pneumokokkusz baktérium okozta tüdőgyulladás elleni védőoltás már több mint egy évtizede rendelkezésre áll, mégsem veszik igénybe sokan: 2017-ben 28 százalék kapta meg a rotavírus elleni, 44 százalék a két kór elleni kombinált vakcinát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában