Balesetek

2017.12.01. 18:20

Lavinák sodortak el hegymászókat Erdélyben

Az egyik baleset a dél-erdélyi Páring-hegység Carja nevű magaslat közelében, a másik az észak-erdélyi Kelemen-havasokban, a Pietrosz-hegycsúcs közelében történt pénteken. amikor a csoport két tagját lavina sodorta el. Egyiküknek sikerült kiszabadulnia a hó alól, a másikukat azonban holtan találták meg. 

A katasztrófavédelem Hunyad megyei egységének a szóvivője közölte: három hegyi mentő és két hegyi csendőr indult a Páring-hegységben történt baleset helyszínére segítséget nyújtani. Hozzátette: a túrázók Bukarestből érkeztek, és nem vették figyelembe a lavinaveszélyre vonatkozó figyelmeztetést.

Az áldozatot, egy 38 éves férfit a hó és kőgörgeteg mintegy egy kilométeren sodorta lefelé egy szűk völgyben. Holttestét a túrázótársai találták meg egy méter vastag hóréteg alatt. Az áldozatot a helyszínre ért hegyi mentők és hegyi csendőrök próbálják lehozni a hegyről egy veszélyesnek ígérkező útvonalon.

Amint a román meteorológiai szolgálat honlapján közölt térképről leolvasható, a Páring-hegység csúcsai környékén 25 és 50 centiméter közötti a hóréteg vastagsága.

Az észak-erdélyi Kelemen-havasokban a lavina három hegymászót sodort, egyikük túlélte a balesetet, kettőt keresnek. A két hivatásos tűzoltóból és egyikük barátnőjéből álló csapat a román nemzeti ünnep alkalmából zászlót vitt a Pietrosz-hegycsúcsra, amikor a baleset történt.

A lavina 14 óra tájban sodorta el a hegymászókat. Egyiküknek sikerült kiszabadulnia, és több mint három óra alatt eljutnia egy olyan helyre, ahonnan mobiltelefonon riaszthatta a hegyi mentőket. A riasztás már azután történt, hogy a térségben besötétedett.

A katasztrófavédelem illetékes szóvivője elmondta: 38 tűzoltó, kilenc csendőr, 14 hegyimentő és a Kelemen-havasok Rezervátumának két munkatársa indult az eltűntek keresésére. Egy keresésre kiképzett kutyát is magukkal vittek. A mentőknek sikerült megtalálniuk a riasztást leadó tűzoltót, aki megsérült a lavinában.

Két lánctalpas mentőjárművet és egy világító ballont is a helyszínre vittek, hogy éjszaka se kelljen abbahagyni a keresést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában