Paraszolvencia

2018.07.18. 07:15

Dénes Tamás: a hálapénzrendszer tönkretette a magyar orvosképzést

A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke szerint sok a visszaélés a hálapénzrendszerrel kapcsolatban, éppen ezért a kormány annak megszüntetését tervezi.

Dénes Tamás az ECHO TV Napi aktuális című műsorában elmondta: felmérhetetlen, hogy a betegek hány milliárd forint hálapénzt fizetnek ki az orvosoknak. Az elnök szerint az összeg nem egyenlően oszlik meg: van, aki többszáz milliót keres így évente, azonban olyan is akad, aki egy forintot sem kap, avagy nem fogad el.

A szakszervezet elnöke a műsorban arról is beszélt, hogy korábban készíttettek egy reprezentatív felmerést többezer orvos megkérdezésével, amelyből kiderült, hogy az orvosok kilencven százaléka elutasítja a hálapénz rendszerét, ezért bízik abban, hogy a kormányzat megteszi a megfelelő lépéseket a hálapénzrendszer eltörlése felé, és kialakítja azt a keretrendszert, amelyben az egészségügy hálapénz nélkül is hatékony működik. Mint mondja, ehhez nemcsak béremelés kell: érdemes volna elgondolkodni a teljesítményalapú bérezés bevezetésén, amihez minőségellenőrzésre is szükség volna.

Borítókép forrása: Youtube

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában