Borzalom

2018.10.02. 09:27

Ittasan veszélyeztette a csecsemőjét egy nő

Nevelőszülőknek adták a gyermekét és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emeltek egy nő ellen, aki ittasan veszélyeztette alig háromhónapos csecsemőjét – tájékoztatott a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Pirger Csaba közölte: a már büntetett 34 éves nagykanizsai nő tavaly szeptemberben súlyosan ittasan az alig háromhónapos fiúgyermekével bement egy élelmiszerboltba. Nem vásárolt semmit, de az egyik vevőt pénzkéréssel zaklatta, miközben a síró gyermekével nem foglalkozott, ezért kiküldték a boltból. Nem sokkal később előállították a rendőrkapitányságra.

Miután elengedték, az asszony a csecsemővel leült egy buszmegálló padjára, de nem foglalkozott a másfél órán keresztül síró gyerekkel, egy segíteni próbáló nőt durván meg is fenyegetett. Amikor a kihívott rendőrök megérkeztek, a még mindig ittas asszonytól elvették a gyereket, akit fejjel lefelé lógatva tartott és majdnem leejtett.

A nő a magatartásával fokozott mértékben veszélyeztette a gyermek testi fejlődését, ezért a Zala Megyei Kormányhivatal Nagykanizsai Járási Hivatala tavaly decemberben nevelőszülőnél helyezte el a csecsemőt. A Nagykanizsai Járási Ügyészség a visszaesőnek minősülő nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában