Török-kurd konfliktus

2019.10.17. 13:15

Visszatérő dzsihádisták százaira számítanak a belgák

Az Iszlám Állam egykori harcosainak és hozzátartozóiknak újabb hulláma miatt aggódik egy belgiumi flamand város polgármestere. A politikus ezt azután mondta, hogy a törökök által Észak-Szíriában elindított offenzíva miatt meggyengült a biztonság egy táborban, ahonnan így több száz egykori Iszlám Állam-katona és családtagjaik szabadultak ki.

Aggodalmát fejezte ki Hans Bonte, a belgiumi Vilvoorde polgármestere a napokban az Iszlám Állam harcosainak Európába való visszatérése miatt, és össze is hívná a nemzeti biztonsági tanács ülését – értesült a V4NA hírügynökség.

Erre azért lenne szükség szerinte, mert a napokban megindult szíriai török offenzíva miatt meggyengült a biztonság egy észak-szír táborban, ahonnan így az egykori Iszlám Állam több száz harcosa és hozzátartozóik tudtak megszökni. Sokan közülük Európába felé vehetik az irányt, Hans Bonte pedig egy olyan város polgármestere, ahonnan több belga Iszlám Állam-katona is származik.

A polgármester csodálkozik amiatt, hogy nem történt meg a nemzeti biztonsági tanács összehívása.

- Belgium volt a fő európai „beszállítója” az Iszlám Államnak

– mondja a polgármester, hozzátéve, hogy mintegy félszáz gyermek is született radikalizált belgiumi szülőktől, akik valamilyen módon kötődnek Vilvoordéhez.

Hans Bonte úgy véli, a biztonsági tanácsnak világos iránymutatást kellene adnia arról, hogyan is kezeljék a visszatérni akaró harcosokat Belgiumban, a rendőrségnek és a hatóságoknak pedig arról kellene útmutatást adni, hogyan kezeljék a feszültségeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában