Nem jogerős

2019.11.11. 10:44

Kuruzslásért elítéltek egy nőt és élettársát

Fogyni vágyó pácienseket „kezeltek”.

Forrás: Shutterstock.com

Jogosulatlanul végzett zsírbontó kezelések miatt pénzbüntetésre ítélt a bíróság nem jogerősen egy nőt és élettársát

közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn.

A közlemény szerint a 40 éves orvosi végzettséggel nem rendelkező nő rendszeresen végzett zsírbontó kezeléseket, amelyekre csak szakorvos lett volna jogosult. Ráadásul olyan kozmetikai termékeket fecskendezett bőr alá, amelyek csak külsőleg lettek volna alkalmazhatók.

A nő az interneten hirdette a szolgáltatást, majd a hirdetésre jelentkező, fogyni vágyó pácienseket egy újpesti lakásban kezelte, élettársa segítsége mellett.

Az ügyfeleket a 45 éves férfi fogadta akit az ügyészség bűnsegédként vádolt , ő tájékoztatta a jelentkezőket a kezelésekről, és adminisztratív feladatokat is ellátott.

Két év alatt, 2015-től 2017 júniusáig a vádlott tizenhat emberen elsősorban nőkön végzett kezeléseket. A szolgáltatásért az ügyfelek az alkalmak számától is függően 10 ezer és 70 ezer forint közötti összeget fizettek.

A Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság kuruzslás vétségében bűnösnek mondta ki a vádlottakat: a nőt 525 ezer, a férfit 240 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosabb pénzbüntetések kiszabása, a védelem felmentés érdekében fellebbezett áll a közleményben.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában