Járvány

2020.05.23. 14:22

A baloldali önkormányzatokban kirúgások, fizetéscsökkenések, megszorítások követik egymást

A koronavírus-járvány totálisan megmutatta, mi a különbség a baloldal és a kormány válságkezelése között – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

Hangsúlyozta, a kormány segít az embereknek a válságban megőrizni a munkahelyeiket, megtartani a fizetésüket és biztosítani a családjuk megélhetését, több baloldali vezetésű önkormányzatban azonban azonnal megszorításokba kezdtek. „Ugyanúgy, ahogy a kormányzásuk idején” – tette hozzá.

Halász János elmondta, a baloldal mindig a megszorításokhoz nyúlt a válságokban, amivel tovább növelte a munkanélküliséget és mélyítette a szegénységet.

A mostani járványban is sok baloldali önkormányzatnál tettek embereket az utcára és csökkentették a közszolgálatban dolgozók fizetését

- húzta alá.

A Fidesz képviselőcsoportjának szóvivője példaként említette, hogy a Niedermüller Péter vezette DK-s Erzsébetváros miközben csökkentette a kerületi óvónők fizetését, több tízmilliós megbízásokat adott Gyurcsány Ferenc ügyvédjének, Czeglédy Csabának.

„Józsefvárosban Pikó András elvette a kerületi egészségügyi dolgozók, rendőrök, tűzoltók lakását”

- mondta.

Kiemelte, Hódmezővásárhelyen miközben Márky-Zay Péter polgármester fizetését változatlanul hagyták, más közalkalmazottakat kirúgtak, illetve csökkentették a fizetéseket.

Miskolcon, ahol szintén az ellenzék vezeti az önkormányzatot, a városnak dolgozó fizikai dolgozók bérét azonnal csökkentették – közölte a szóvivő.

Halász János közölte,

a „baloldal zsigerből megszorít, kirúg, adót emel és csökkenti a fizetéseket a válságban”,

a kormány azonban épp az ellenkezőjét csinálja: támogatja a munkahelyek megőrzését, újakat teremt, adót csökkent és bértámogatást ad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában