Ország-világ

2020.09.10. 14:05

Balog Zoltán: a baj előhozza belőlünk a jót

Külön öröm, hogy vannak, akik a második hullámra is készen álltak a segítséggel.

Budapest, 2020. március 10. Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter beszél az életének 63. évében elhunyt Szentandrássy István Kossuth-díjas festõmûvész temetésén a Fiumei úti sírkertben 2020. március 10-én. MTI/Máthé Zoltán

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

A koronavírus-járvány első hulláma sokkolta a társadalmat, és a baj nagyon sok emberből előhozta a jót, a segíteni akarást – mondta Balog Zoltán társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki biztos, református lelkész csütörtökön Budapesten, a Bethesda Gyermekkórházban.

Úgy fogalmazott: az első hullám idején jó volt látni, hogy „akik meglátták a szükséget, azok meglátták a lehetőséget is”, és helyi közösségek, vállalatok, intézmények sora találta meg kreatívan a segítségnyújtás lehetőségeit.

Hozzátette: a második hullámra a legtöbben elfáradtak, megkeseredtek, és talán nem látják értelmét, hogy aktív szerepet vállaljanak védekezésben, ezért külön öröm, hogy vannak, akik a második hullámra is készen álltak a segítséggel.

Balog Zoltán abból az alkalomból mondott köszöntőt, hogy öt és fél millió forint értékű kézfertőtlenítő szappant, szappanadagolót, valamint pelenkát ajánlott fel az Essity Hungary Kft., és az adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) juttatja el országszerte 25, gyermekeket, fogyatékossággal élőket és időseket ellátó intézménybe.

Balog Zoltán megjegyezte: örül annak, hogy a felajánlás egyik kedvezményezettje a Bethesda Gyermekkórház, hiszen ez az intézmény is az önkéntességnek köszönheti létét. A Hold utcai németajkú református egyházközség tagjai alapították, látva, hogy szükség van Pesten egy olyan kórházra, amelyik a legszegényebb emberek gyógyítását is vállalja.

Venter Zoltán, az Essity Hungary Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt: az elmúlt években megtanulták, hogy a segítség mindenhol kell, és soha nem elég. Hozzátette: adományukkal kisebb költségvetésű, nehezebb helyzetű intézményeket szerettek volna támogatni, ezért kérték a református szeretetszolgálat segítéségét, hiszen ők tudják, hol van a legnagyobb szükség a támogatásra.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt mondta: az adományozó céggel hosszú ideje működik együtt a kórház, és külön érték a segítségnyújtásuk mögött lévő közös gondolkodás.

Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója ismertette: 256 karton pelenkát, 960 liter folyékony szappant és 180 szappanadagolót vesznek át és juttatnak el különböző egyházi, civil vagy állami fenntartású intézményekbe.

Az adományoknak hála kicsit fellélegezhetnek az intézmények lakói, akik félve várják, hogy eléri őket a járvány második hulláma – mondta.

Az adományokból a többi között a Bethesda Gyermekkórház, a Csongrád Megyei Vakok Otthona, az MRSZ-Felzárkózó települések programban résztvevő óvodák és általános iskolák, a sérült gyermekeket gondozó debreceni Immánuel Otthon és az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthon Fogyatékosokat Ápoló és Gondozó Intézmény részesül.

Borítókép: illusztráció / Balog Zoltán református lelkész, korábbi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában