Ország-világ

2020.10.21. 07:04

Koronavírus: antigén alapú gyorsteszttel láttak el minden mentőautót

A Covid-gyanús betegek diagnosztikájának meggyorsítása és a betegutak racionalizálása érdekében antigén alapú gyorstesztekkel láttak el minden mentőautót – tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A tárca közleményéből kiderül, hogy az ezt megelőzően, a Nemzeti Népegészségügyi Központban elvégezett összehasonlító vizsgálat célja az volt, hogy kiválasszák azokat a gyorsteszteket, amelyek mutatói legjobban, 99–100 százalékban megközelítik a PCR-tesztekét.

A kivitelezésében a terhességi teszthez hasonló antigén gyorstesztet semmilyen szinten nem szabad összekeverni a PCR-vizsgálattal, sem az úgynevezett antitest gyorsteszttel – jelentette ki a Magyar Nemzet megkeresésére Surján Orsolya. A helyettes országos tiszti főorvos hangsúlyozta: az antigén gyorsteszttel magát az antigént mutatják ki, azaz a kórokozónak azt a részét, amely kivált valamilyen immunreakciót, az antitest gyorstesztek pedig a vírus hatására az immunrendszer által termelt ellenanyagot hivatottak kimutatni.

Álpozitív kizárva

„Ez azért fontos különbség, mert a nagy érzékenységű PCR-vizsgálat során egy minimális mennyiségű genetikai anyagot szaporítunk fel a kimutathatósági értékre, míg az antigén teszteknél jóval nagyobb mennyiségű vírus – és azon belül az antigén (vírusfehérje) jelenléte – szükséges ahhoz, hogy ki lehessen mutatni a fertőzést” – húzta alá a szakember. Hozzátette, mivel a megbetegedés mértéke valamilyen szinten összefügg azzal, hogy milyen mennyiségű vírus van felszaporodva a légúti váladékban, ezért

az antigén teszt használatát a középsúlyos és súlyos tüneteket mutató pácienseknél javasolják.

Surján Orsolya kiemelte, hogy vizsgálataik alapján

az antigén teszt 15–30 percen belül eredményt ad, és szinte soha nem produkál álpozitív eredményt.

Mint fogalmazott: ha pozitivitást mutat, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valóban Covid-fertőzöttről van szó, azonban a negatív eredmény nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető nem fertőző.

Egyből kórházba

Elmondta azt is, hogy az újonnan bevezetett diagnosztikai eszközből hazánknak jelentős készlete van, alkalmazását pedig azért bízták az Országos Mentőszolgálatra, mert amikor a mentők kimennek egy gyanús esethez, és elvégzik a tesztet, ami pozitív eredményt ad, akkor az illetőt egyből olyan kórházba szállítják, ahol az igazolt koronavírus-betegeket kezelik. „Ezzel nagymértékben csökkenthető az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomás, mert

a gyorsteszt által kimutatott pozitivitás esetén nem kell megvárni a PCR-teszt eredményét,

a beteget igazoltan fertőzöttnek tekintjük, így azok az ágyak, amelyeket a gyanús esetek izolációjára használnak, sokkal gyorsabban felszabadíthatók. Egy Covid-gyanús beteget ugyanis nemcsak az igazolt koronavírus-fertőzöttektől, hanem a többi gyanús betegtől is el kell különíteni. És ami a legfontosabb, hogy azonnal megkezdődhet a beteg terápiája” – ismertette a gyorsteszt előnyeit a helyettes országos tiszti főorvos.

Klinikai vizsgálat

A szakember ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az antigén tesztek nem váltják ki a PCR-vizsgálatokat, és nem használhatók tömeges, közösségi szűrésre sem, mivel aki tünetmentes vagy csak mostanában fertőződött meg, ezért kis mennyiségű vírus van a szervezetében, annál nagy valószínűséggel fals negatív eredményt fog mutatni.

A Covid-gyanús betegek diagnosztikájának meggyorsítása és a betegutak racionalizálása érdekében

antigén gyorsteszttel láttunk el minden mentőautót

– közölte tegnap az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Hozzátették: ezt megelőzően a Nemzeti Népegészségügyi Központ elvégezte az antigén alapú gyorstesztek összehasonlító klinikai vizsgálatát a PCR-tesztekkel a gyorsabb diagnózis felállítása érdekében. A cél azoknak az antigén alapú gyorsteszteknek a kiválasztása volt, amelyek mutatói legjobban megközelítik a PCR-tesztekét. A kiválasztott teszteknek nagyon jó, 99–100 százalék között van a specifitásuk, ami azt jelenti, hogy pozitív eredmény esetén ez elfogadható diagnózisnak.

Kamuhírek után kamunépszavazás

Szánalmas a baloldali magyarázkodás a kamunépszavazás ügyében – így reagált a Fidesz tegnap arra, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) bejelentette: eláll az ingyenes koronavírus-tesztelés érdekében indított népszavazási kezdeményezésétől. A nagyobbik kormánypárt az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: „Gyurcsányék egyszerűen nem tudnak leállni, sem a veszélyhelyzet alatt, sem most nem akarnak segíteni az országnak és a magyar embereknek. A járvány kezdete óta csak megtévesztenek, a kamuhírek után kamunépszavazással próbálkoztak, de csúfosan elbukott a kezdeményezésük. Ha a baloldal nem segíti a vírus elleni védekezést, legalább ne hátráltassa azt!” A DK hétfőn jelentette be, hogy eláll népszavazási kezdeményezésétől, amellyel azt akarta elérni, hogy a koronavírus-járvány idején mindenki minden megkötés és feltétel nélkül ingyenesen teszteltethesse magát. Döntésüket azzal indokolták, hogy a népszavazás valószínűleg nem lenne lebonyolítható jelentős járványügyi kockázatok vállalása nélkül. A Nemzeti Választási Bizottság nem hitelesítette a népszavazási kérdést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában