terjesztett csúsztatások

2020.11.20. 16:35

Egy brit orvosi lapban tűntek fel az álmentős baloldali kamuvideó hazugságai

A szerző korábban azzal szerzett „hírnevet” Magyarországon, hogy közölte, minden erővel szakítani akar magyarságával.

A Korózs Lajos által készített kamuvideón halható állítások most a British Medical Journal című orvosi magazinban bukkantak fel – írja az Origo. Az álmentős videóban elhangzott állítás, miszerint a rákos betegeket kitették a kórházakból, most Kata Karáth valótlanságtól hemzsegő cikkében olvasható. Kata Karáth magát szabadúszó újságíróként jellemzi. Két évvel ezelőtt azzal az írásával hívta fel magára a figyelmet, amiben azt bizonygatta, hogy minden erővel próbálja lekaparni magáról a magyarságát. Ennek fényében különösen érdekes, hogy miért írt cikket Magyarországról, ha ennyire nem kíváncsi az országra.

Durva csúsztatások

Mostani írásában közli, hogy 2019-ben történelmi mélypontra zuhant Magyarországon az egészségügyre fordított kormányzati kiadások összege. Ezzel szemben a valóság, hogy 2010 után az összes egészségügyi kiadás volumene növekvő trendet mutatott. A 2009-es 11 749 millió euró (vásárlóerő-paritáson) értékről 2018-ra 15 101 millió euró (vásárlóerő-paritáson) szintre, azaz 22 százalékkal nőtt. Karáth cikkében a 10 éve orvosi munkát nem végző Falus Ferenctől is idézett, aki szerint a magyar egészségügyi ellátás összeomlott, és több áldozata volt a kórházi ágyak felszabadításának, mint magának a Covidnak. A Korózs-féle kamuvideóban is szerepelt egyébként ez az állítás.

Karáth szerint a magyar egészségügy súlyos helyzetének egyik oka, hogy az elmúlt évtizedben rengeteg orvos ment külföldre. Írásában

arról azonban már elfelejtett beszámolni, hogy2010 óta hétezerrel több orvos dolgozik.

Természetesen a 16 ezer lélegeztetőgép megvásárlását is felrója a kabinetnek a szerző. A cikkben az a hazugság is szerepel, miszerint a tavasszal elhalasztott, nem sürgős műtétek miatt emberek haltak meg. Karáth állítását a KSH cáfolja, mivel a hivatal adatai szerint 2020-ban lényegesen kevesebben haltak meg, mint 2019-ben.

A cikk nagy része egyébként kronológiai sorrendben ismerteti a koronavírus-járvány magyarországi történetét egészen október közepéig. Természetesen azok az unalomig ismert és hazug politikai panelek is megjelennek a cikkben, miszerint a tavaszi veszélyhelyzetet a kormány az autokrácia erősítésére használta fel. Mindezek mellett pedig a tesztek kevés számát bírálta a cikk írója, miközben az ország a járvány kitörése óta a WHO-protokollnak megfelelően járt el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában