Ország-világ

2020.11.14. 13:05

Ismét meghosszabbítja a kormány a lejárt okmányok érvényességét

A koronavírus-járvány terjedésének, valamint a személyes találkozások számának csökkentése érdekében a kormány mérsékli az állampolgárok ügyintézési terheit, ezért meghosszabbítja a lejáró személyi okmányok érvényességét.

A november 4. után lejáró igazolványok a jelenlegi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak, beleértve a gépjármű forgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét is.

Ugyanez vonatkozik azokra az okmányokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, március 11. és július 3. között jártak le, de akkor meghosszabbította a kormány az érvényességüket – írták.

Hangsúlyozták, hogy a szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki. A lejárt érvényességű okmányok csak hazánk területén maradnak használhatók, azokat külföldön nem fogadják el.

A rendelet nem vonatkozik a július 3. és november 4. között lejárt okmányokra, így azokat meg kell hosszabbíttatni – hívták fel a figyelmet.

A járvány elleni védekezés elősegítése érdekében november 11-étől a kormányhivatali ügyfélszolgálatokon – így a kormányablakokban és az okmányirodákban is – kizárólag előzetes időpontfoglalást követően lehet ügyeket intézni. A kormányablakba történő időpontfoglalásra online az idopontfoglalo.kh.gov.hu vagy a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve a 1818-as ingyenesen hívható telefonszámon van lehetőség – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnökség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában