rajtaütés

2021.02.22. 14:16

Megölték Olaszország kongói nagykövetét egy támadásban

Életét vesztette Olaszország kinshasai nagykövete egy ENSZ-konvoj elleni támadásban a Kongói Demokratikus Köztársaságban – erősítette meg hétfőn az olasz külügyminisztérium.

A rajtaütés a kelet-kongói Goma városánál történt, a Virunga Nemzeti Park területén. A minisztérium a közleményében azt írta, hogy Luca Attanasio nagyköveten kívül életét vesztette egy olasz csendőr is, aki vele utazott. A nemzeti park igazgatósága egy harmadik halottról is tud, az Actualité kongói hírportál viszont azt írta, hogy a nagyköveten kívül három másik ember is életét vesztette, illetve többen súlyosan megsebesültek a rajtaütésben.

A nagykövetet súlyos sebesülésekkel szállították egy közeli ENSZ-kórházba, de már nem tudtak rajta segíteni.

A hírportál szerint a támadók túszokat akartak ejteni, és a kongói kormánykatonák, illetve a nemzeti park biztonsági szolgálatának emberei siettek a megtámadott konvoj segítségére. Míg az olasz külügyminisztérium azt írta, hogy a nagykövet az ENSZ kongói stabilizációs missziójának (MONUSCO) konvojában utazott, más források arról számoltak be korábban, hogy Világélelmezési Program (WFP) menetoszlopában.

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter a brüsszeli uniós külügyminiszteri tanácskozáson tájékoztatta kollégáit a történtekről, majd megszakította útját, és hazautazott.

Közölte újságírókkal, hogy a támadás körülményei még nem tisztázottak, de a kormány mindent megtesz, hogy fényt derítsen a történtekre.

A 43 éves Luca Attanasio 2019 óta volt Olaszország nagykövete a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Egyelőre senki se jelentkezett a támadás elkövetőjeként, de

a ruandai és ugandai határ mentén fekvő Virunga Nemzeti Parkban és a környékén többtucatnyi fegyveres csoport tevékenykedik.

A parkőröket gyakran érik támadások, a múlt hónapban hatot öltek meg közülük egy orvtámadásban.

Kongóban 2019 januárjában volt az első békés, elnökválasztás utáni hatalomátadás azóta, hogy a hatalmas kiterjedésű közép-afrikai ország a hatvanas években függetlenné vált. Felix Tshisekedi vette át az ország vezetését Joseph Kabilától a csalási vádakkal övezett elnökválasztás után.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában