Ország-világ

2021.03.25. 13:49

Külügyminisztérium: álhír, hogy rossz minőségű maszkokat vásárolt volna

Az álhírekkel ellentétben Magyarország nem vásárolt rossz minőségű maszkokat Kínából – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM).

A tárca „Gyurcsány Ferenc zavarkeltése és a baloldali álhírek ellen” című közleményében arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) napközben sajtóhírekre hivatkozva azt közölte, a külügyminisztérium több millió darabot vásárolt abból a maszktípusból, amire az Európai Unió termékriasztási rendszere figyelmeztetést adott ki fertőzésveszély miatt.

A minisztérium emlékeztetett, a járvány első hulláma alatt elképesztő verseny zajlott a védekezéshez szükséges eszközökért, így a maszkokért is, az egész világ Kínában állt sorba.

– 150 millió maszkot vásároltunk a védekezés frontvonalában dolgozó orvosoknak, ápolóknak. Az egyik beszállító – aki a 150 millióból 9 millió maszkot hozott – esetleges forrásként egy olyan céget is feltüntetett, amely terméke nem megfelelő – fejtették ki.

A KKM kiemelte ugyanakkor, hogy a nem megfelelő terméket kínáló céggel megállapodás nem született, tehát ettől a cégtől maszkot nem vásároltak.

A tárca hangsúlyozta, a kormány a maszkok, lélegeztetőgépek és vakcinák vásárlásánál is kizárólag a magyar emberek egészségének és életének védelmét tartotta és tartja szem előtt.

– A baloldal ezzel szemben kamuvideókat gyártott, folyamatosan hazudozik, és oltásellenes politikát folytat – tette hozzá a minisztérium.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában