Ezek voltak a külföldi reakciók az őszödi beszédet követően

„Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása legalább azt az érzetet kelti, hogy a fiskális alkoholista végre túljutott a tagadás stádiumán” – írta a Wall Street Journal Europe.

Miután Magyarország szocialista miniszterelnöke beismerte, hogy a választások megnyerése érdekében „nappal, éjjel meg este” hazudtak szavazóiknak a gazdaság valódi állapotáról, nehéz megállapítani, maga a vallomása megdöbbentőbb, vagy az az elképesztő tény, hogy politikai tőkét próbál ebből kovácsolni – írta az International Herald Tribune című napilap.

A Wall Street Journal Europe úgy fogalmazott:

„Gyurcsány Ferenc beismerő vallomása legalább azt az érzetet kelti, hogy a fiskális [költségvetési] alkoholista végre túljutott a tagadás stádiumán”.

Egy, a Neue Zürcher Zeitungban megjelent írás szerint a Gyurcsány-beszéd, illetve az egész ügy jól érzékelteti, milyen az ország politikai kultúrája. Évek óta ugyanis ezt a kultúrát a jobb- és baloldal gyűlölet által vezérelt hatalmi harcai jellemzik – állapította meg az újság Kelet-Európa-szakértője.

Tizenöt éves az őszödi beszéd

A dosszié további cikkei

Az egyik legnépszerűbb amerikai show-műsorban is foglalkoztak Gyurcsány Ferenc beszédével. John Stewart műsorában a magyar miniszterelnököt horogkeresztes ruhában, fekete képű Hitlerként jelenítették meg. „Oh, blackfaced Hitler, you make everything sound bad”, vagyis,

„Ó, fekete képű Hitler, a te szádból minden olyan rosszul hangzik” – mondta a showman.

Bár a The Washington Postnak adott interjúban Gyurcsány úgy fogalmazott, nem hazudott a beszédében, azonban a lap szerint a kimerültnek látszó kormányfő azt „próbálta magyarázni”, miért vallotta be, hogy pártja bután vezette az országot és hogy ő maga hazudott a szavazóknak az újraválasztási győzelem érdekében.

A CNN elemzésében azt írta, a felháborodás azt jelenti, hogy a magyarok eddig elhitték, a Gyurcsány-kabinet igazat mond. A beszédet követően a The Guardian baloldali brit lap publicistája, Stuart Jeffries készített paródiát Gyurcsány Ferencről és saját, akkori miniszterelnökéről, Tony Blairről. Az újságíró a politikai bukás előtt álló brit kormányfő számára olyan búcsúbeszédet írt, mintha azt Gyurcsány Ferenc küldte volna Blairnek – emlékeztet a Magyar Nemzet.

„Tudjátok, hogy a magyar miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy a posztján maradjon, miután maga is beismerte, hazudott, zavargásokat okozott a fővárosban és 15 ezer ember követeli esténként a lemondását? Nos, van egy ötletem: elhatároztam, hogy mégis kormányfő maradok”

– olvasható az elképzelt levélben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában