Ország-világ

2021.05.31. 08:17

Többség híján az utcáról alkotmányozna a baloldal

Amennyiben a baloldal a választások után az utcára hívja a támogatóit, az súlyos gazdasági és társadalmi problémákhoz vezethet.

„Egyértelmű, hogy a baloldali összefogás Gyurcsány Ferenc vezényletével anarchiába taszítaná Magyarországot. Még Brüsszelnek, Berlinnek és Washingtonnak sem lenne egyszerű megmagyarázni, hogy miért az ötvenes éveket idéző sztálini önkénnyel és dekrétumokkal kormányoznak” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Georg Spöttle annak kapcsán, hogy Kis János filozófus nemrég arról értekezett, milyen lehetőségei vannak a baloldalnak arra, hogy hatalomra kerülve, de kétharmados többség nélkül változtassák meg az alaptörvényt. Az SZDSZ egykori elnöke azt is elfogadhatónak tartaná, hogy nyílt összeütközések, „erőpróba” kezdeményezésével, valamint tüntetésekkel szilárdítsa meg a hatalmát a kormányra kerülő baloldal. Kis János szerint az az igazi nagy kérdés, hogy „a demokratikus oldal” tud-e a Fidesz tüntetőinél nagyobb tömeget az utcára vinni és az utcán tartani mindaddig, amíg az Orbán-hívek hada ki nem fárad.

Ennek kapcsán a biztonságpolitikai szakértő közölte: a lakosság a kezdeti sokk után kimenne az utcára, és országos tüntetéssorozatok zavarnák meg a közrendet, amelyet a baloldal rendőri erőszakkal próbálna megtörni, ami akár polgárháborús állapotokat teremthet, ahogy tavaly az Egyesült Államokban is történt, George Floyd halála után.

„Gyurcsányék hatalomra jutása után könnyen ugyanez következhet be itthon is. Gondoljuk csak vissza, mekkora tüntetések és felháborodás volt az őszödi beszéd kiszivárgása után, amikre szemkilövetés és lovasroham volt a válasz”

– emlékeztetett Georg Spöttle, majd hozzátette: Dobrev Klára is azt a narratívát követi, hogy csak az lehet alkalmas Orbán Viktor kihívójának, aki utána leszámol a Fidesszel.

Az elemző felhívta a figyelmet, hogy egy kaotikus politikai rendszerváltás és a közintézményekben beígért „fidesztelenítés”, valamint Mészáros Lőrinc cégcsoportjának a felfüggesztése magával hozná, hogy több mint harmincezer ember válna munkanélkülivé. Ez komoly gazdasági visszaesést és munkanélküliséget okozna, aminek eredményeként az így utcára kerülők százezrei nem tudnák biztosítani a megélhetésüket, továbbá a hivatalukat elvesztett közalkalmazottak képtelenek lennének a lakás- és gépjárműhiteleket törleszteni, ami kilakoltatásokhoz és a vásárlóerő csökkenéséhez vezetne.

Mindez nyugtalanságot váltana ki nemzetközi szinten is, mivel Németország – mint a legerősebb gazdasági partnerünk – nyilvánvalóan féltené itteni befektetéseit és üzemeit, így a gazdasági visszaesés hatására a külföldi befektetők kimenekítenék tőkéjüket Magyarországról.

A baloldali politikusok ígéretei kapcsán a szakértő emlékeztetett, hogy korábban már Fekete-Győr András is pedzegette az alkotmányos rend időszakos felfüggesztését, hogy vállalkozókat és politikusokat lehessen rács mögé dugni, bankszámlákat befagyasztani, ingatlanokat zárolni és korlátozni az utazási szabadságot egy átmeneti időre. A Momentum elnöke által emlegetett úgynevezett „felcsúti per” – mint azt a párt elnöke korábban nyilatkozta – „az Orbán-rendszer politikai és gazdasági felépítőinek, ha úgy tetszik a rendszer fő bűnöseinek a pere lesz. Politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Magyarország kontra Orbán, Mészáros, Rogán és társaik.”

„A baloldalon évek óta hangoztatják az is, hogy lebontanák a határkerítést, amit hatalomra kerülve nyilvánvalóan végre is hajtanának, hogy ezzel jó pontokat szerezzenek Brüsszelben. Emellett aláírnák a szétosztási kvótát, és a magyar családok támogatása helyett a pénzt segélyként migránsoknak adnák, akik a határ megnyitása után elözönlenék az országot.

Ugyanakkor sem Ausztria, sem Németország nem tudna még egy migrációs hullámot elviselni, így lezárnák a határaikat, és nekünk kellene megbirkózni a határon átzúduló tömegekkel. Emiatt a közbiztonság megszűnne, és soha nem látott bűnözési hullám lenne tapasztalható. Mindennek hatására Magyarországon több fronton is eluralkodna a zűrzavar” – hívta fel a figyelmet Spöttle.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában